A szakértő először a Manchester United edzésén beszélt a játékosokkal, majd otthonukban is látogatást tett, hogy megnézze, milyen körülmények között alszanak, és tanácsot adjon, mivel lehetne nyugodtabbá tenni a pihenést.
"A sport már egyre inkább tudománnyá válik. A játékosok mindenre képesek, hogy javuljon a teljesítményük" - mondta a klub egyik munkatársa a kezdeményezésről.
Hozzátette: nem tették kötelezővé az alvásszakértővel való konzultációt, de több játékost is érdekelt, hogyan tehető hatékonyabbá az alvás.
A szakértő azt tanácsolta a labdarúgóknak, hogy figyeljenek arra, milyen ágyon alszanak, és vegyék figyelembe saját magasságukat és súlyukat a megfelelő ágy kiválasztásánál.
A tanácsot nyilván megfontolta Wayn Rooney, aki a szállodai szoba padlóján aludt csapata Bajnokok Ligája-sikerét követően Moszkvában.
„Berúgja az ösztöneim kapuját” – Bata Éva a P̵a̵t̵k̵á̵n̵y̵o̵k̵ Emberek című előadásról




