Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veszélyben van a zenekedvelők hallása

Azok, akik napi rendszerességgel nagy hangerővel hallgatják MP3-as vagy CD-lejátszójukat, maradandó halláskárosodást szenvedhetnek - figyelmeztet az Európai Unió Bizottsága.

A Bizottság által készített kutatás szerint azok, akik öt éven keresztül napi rendszerességgel legalább egy órán át nagy hangerővel hallgatják MP3-as vagy CD-lejátszójukat, komolyan veszélyeztetik hallásuk épségét.

A tudósok szerint a kontinensen több mint 10 millió embert, köztük gyereket és tizenéveseket érint a probléma, mivel 50 és 100 millió közé teszik azok számát, akik napi rendszerességgel hallgatnak zenét a szóban forgó eszközök valamelyikén.

Az uniós testület egy független, egészségügyi kockázatokat felmérő bizottságot kért meg a vizsgálat lefolytatására. A szakértők megállapították, hogy a zenehallgatók 5-10 százaléka, vagyis 2,5 és 10 millió közötti ember lehet veszélyben.

Az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős biztosa szerint is jelentős problémáról van szó. "Komolyan aggódom azokért, akik rendszeresen használnak hordozható zenelejátszót, és nincsenek tisztában, hogy ezzel visszafordíthatatlanul károsíthatják hallásukat" - mondta Meglena Kuneva.

Az Európai Unió biztonsági követelményei között szerepel, hogy a lejátszók 100 decibelnél nem lehetnek hangosabbak, de sokan gyakran hosszú ideig túl nagy hangerővel hallgatják rajtuk a zenét.

Tavaly egy brit szervezet 110 embert kérdezett meg zenehallgatási szokásaikról. A megkérdezettek közül 72-en vallották be, hogy 85 decibelnél hangosabban hallgatják lejátszóikon a zenét.

A Bizottság a kutatás kapcsán bejelentette: vizsgálják, hogyan lehet technikailag továbbfejleszteni a lejátszókat, hogy minimalizálni lehessen halláskárosító hatásaikat, és szeretnék szigorítani is a biztonsági előírásokat.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×