Infostart.hu
eur:
369.38
usd:
319.26
bux:
147708.67
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Nagy bajba kerülhet az internet

Már jövőre ellehetetlenülhet az internet működése, mivel elfogynak az IP-címek. A problémára ezúttal a világháló atyjaként számon tartott Vint Cerf hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor van megoldás, már készen áll az IP-címek következő generációja. Ennek bevezetése csupán üzleti kérdés, a cégek azonban nem vállalják az új címek forgalmazását.

Lassan kifogy az internet az IP-címekből, amelyek alapján a számítógépek felismerik egymást és tartják a kapcsolatot - figyelmeztet a rendszer feltalálója.

Az OECD már júliusban jelezte, hogy három éven belül befellegezhet az internetnek, mivel az internetcímek 85 százaléka már foglalt, és 2011 elejére a maradék is elkelhet.

Nem a keresőbe írt webcímekről van szó. Az úgynevezett legfelsőbb szintű domainneveket, azaz a pont után szereplő betűkombinációk használatát nemrég szabadította fel a korlátozások alól az ICANN, az internetcímeket és végződéseket felügyelő nemzetközi szervezet.

Ezért már nem csupán com-ot, org-ot, net-et, vagy az országot jelölő végződést, például hu-t írhatunk a domainnevek végére, hanem egy város nevét, a saját nevünket vagy épp három x-et is. Az ICANN döntése értelmében a latin ábécé dominanciája is megszűnhet, szabadon lehet használni például a cirill betűket is.

A problémát az ezen nevek mögött rejtőző, számokból álló protokollcímek okozzák, amelyek a hálózathoz kapcsolódó egyéni készülékeket jelölik. Ezek határozzák meg az összes online kommunikáció alapját, az e-mailektől a honlapokon át a videókig.

"Nincs új előfizető"

A Timesnak nyilatkozó Vint Cerf, "a világháló atyja" a világ vezető informatikusaival közösen arra figyelmeztet, hogy cselekedni kell, be kell vezetni az internetcímek rendszerének új generációját.

Ha ez nem történik meg záros határidőn belül, akkor a számítógépek nem lesznek képesek csatlakozni a világhálóhoz. Mint Vint Cerf elmondta, különösen az internetszolgáltatóknak volna fontos azonnal váltaniuk. "Ha elfogynak a telefonszámok, nincs új előfizető" - mutatott rá a probléma lényegére egy hasonlattal.

A 65 éves Vint Cerf a hetvenes évek elején kezdte el kifejleszteni az internet ősét és az IP-címek rendszerét, az Arpanetet, Bob Kahnnal közösen. Amikor Cerf társaival megalapította az internetet 1977-ben, a protokollok rendszerének négyes verzióját (IPv4) léptették életbe, ami 4,2 milliárd címet volt képes kiosztani. Ezek mindegyike egy 32 tagú bináris számjegy.

A világháló-kompatibilis eszközök, például a mobiltelefon elterjedésével azonban ezeknek már csak a 14 százaléka szabad. Az utolsó, az OECD korábbi előrejelzésével ellentétben nem három év múlva, hanem már 2010-ben sőt, akár jövőre is elkelhet a feltalálók szerint.

Az OECD arra is figyelmeztetett, hogy az IP-címek elfogyása leállíthatja az összes iparág növekedését, amelyben használják az internetet.

Nem érdekli a cégeket a kész megoldás

Az új protokollrendszer, az IPv6 viszont már egy évtizede készen áll, csak be kellene vezetni. Ebben a verzióban minden cím 128 bit nagyságú, így 340 billió (340 ezer milliárd) különböző címet lehetne kiosztani világszerte a segítségével.

A két generáció, az IPv4 és az IPv6 futhatna egymás mellett is. Amíg azonban az újat csak szűk körben használják, alkalmazói könnyen abban a helyzetben találhatják magukat, hogy nem tudnak kapcsolódni az internetre.

Vint Cerf szerint az IPv6 bevezetése jelenleg egyszerűen üzleti kérdés. A cégek többsége azonban nem tud róla.

A szakember úgy látja, hogy a cégek azzal utasítják el az IPv6-os címek forgalmazását, hogy senki nem igényelne ilyet. "Nem értékelik elég nagyra az üzlet folyamatosságát. Amikor végül majd ráébrednek hibájukra, az őrült rohanásban nem lesznek képesek rendesen ellátni feladataikat az internetszolgáltatók" - véli a net atyja.

Szerinte ugyanakkor a fogyasztóknak is figyelnie kellene arra, hogy az általuk vásárolt eszközök IPv6-kompatibilisek-e. A legtöbb szoftvergyártó cég ugyanis fel van készülve arra, hogy termékeit így gyártsa le. Sőt, vannak olyanok is, akik már használják az IPv6-ot.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×