Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az elhízás veszélye a terrorizmuséval egyenlő

Az elhízás veszélye a terrorizmuséval egyenlő - vélik brit egészségügyi szakemberek, rámutatva arra, hogy jelentős megelőző kampányra lenne szükség. Ellenkező esetben általánosak lesznek a túlsúlyból adódó betegségek, ez pedig jelentős terheket ró majd az államra.

A Durham University kutatói nemrég publikálták egészségügyi előrejelzéseiket. A csoport vezetője, David Hunter, aki a kormány tanácsadója is egyben, hangsúlyozta: egy határozott cselekvési tervre van szükség. Szerinte fel kellene lépni a sós, zsíros és cukorban gazdag ételeket kínáló gyorséttermek ellen.

A brit kormány ezzel egyidejűleg hangsúlyozta: egyre nagyobb figyelmet fordítanak az elhízásra és az abból eredő betegségekre, a professzor azonban úgy véli: a kormányok a '70-es évek óta marginális kérdésként kezelik az elhízásból eredő problémákat.

Rámutatott a többi mellett arra, hogy 2025-re megkétszereződhet a kettes típusú diabéteszben szenvedők száma, azaz azoké, akik saját étkezési szokásaik és életmódjuk miatt válnak cukorbeteggé, mindez pedig az egészségügyi ellátóra is jelentős terheket ró majd.

Mint mondta, a problémát a kutatók négy évtizede folyamatosan hangoztatják, mindez mégsem volt elegendő ahhoz, hogy a kormány cselekedjen. Szerinte az elhízás ellen épp olyan kampányt kellene folytatni, mint amilyet a szexuális úton terjedő betegségek megelőzése érdekében hajtott végre a kormány.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×