Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A tbc újjáéledése összefügghet a Nemzetközi Valutaalap hiteleivel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelei miatt szükségessé vált megszorítások hozzájárulhattak a tuberkulózis újraéledéséhez Kelet-Európában és az egykori Szovjetunió területén - állítják brit kutatók.

Ahhoz, hogy az IMF szigorú gazdasági célkitűzéseit teljesíteni tudják, előfordul, hogy a kormányok az egészségügyi szolgáltatások, a kórházak és klinikák támogatását csökkentik - közölték kedden a kutatók.

A Public Library of Science (PLoS) elnevezésű nyílt internetes tudományos portálon megjelent tanulmány szerzői úgy találták, hogy az IMF programjaiban résztvevő országokban a tbc-s halálozási arány legalább 17 százalékkal nőtt 1991 és 2000 között, ami számszerűen százezret meghaladó többlet-halálozást jelent. Ugyanebben az időszakban körülbelül egymillió új esetet jelentettek.

Azoknál a nemzeteknél, amelyek más, kevésbé szigorú gazdasági feltételekhez kötött hitelekkel működő intézményektől kaptak pénzt, mintegy 8 százalékkal csökkent a tuberkulózis miatti halálozási arány - mondta David Stuckler kutatásvezető, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

"Úgy tűnt, hogy az IMF hitelezése nem közvetlen válasz a rosszabbodó egészségügyi állapotokra, inkább felgyorsította ezeket a folyamatokat" - írták a kutatók.

Az IMF nem ért egyet

Az IMF szóvivője azonban megkérdőjelezte, hogy a tanulmány figyelembe vette volna a Szovjetunió szétesése utáni instabilitást, és hozzátette, hogy idő kell a betegség kifejlődéséhez, a halálozási arányok tehát valamely korábbi dologhoz köthetők.

"Ha az IMF nem lépett volna segítően közbe a posztkommunista országokban, az egészségügyi kiadások visszaesése még erőteljesebb lett volna, és általában a betegség komolyabb" - válaszolta a tanulmányra William Murray, az IMF szóvivője.

A tuberkulózis bakteriális fertőző betegség, mely főként a tüdőt támadja meg. Világszerte 1,6 millió ember halálát okozza évente. A gyógyszer-rezisztens baktériumtörzsek terjedése egyre inkább megnehezíti kezelését, és növeli a halálozások számát.

A kutatók egy statisztikai modell segítségével hasonlították össze 21 posztkommunista ország tbc-arányait az IMF és más programok hiteleinek időtartamával, és időzítésével. Figyelembe vették a népességben történt változásokat, háborút, inflációt és egyéb tényezőket is, amelyek új esetekhez vezethetnek. Mindezzel együtt úgy találták a brit kutatók, hogy a tbc-s esetek emelkedő száma szorosan korrelál az IMF hitelezés kezdetével.

"Számos egyéb szóba jöhető magyarázatot teszteltünk, de egyik sem követte a valós mintázatot. Nem állítjuk, hogy az IMF hitelek az egyedül meghatározóak, de segítenek megmagyarázni a mintázat egy részét" - fűzte hozzá tanulmányukhoz Suckler.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×