Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egymilliárd ember halálát is okozhatja a dohányzás

A világ 1,3 milliárd dohányosának csaknem fele Kínában, Indiában és Indonéziában él, abban a három országban, ahol a legtöbb dohányáru fogy - derült ki az Egészségügyi Világszervezet friss jelentéséből, amely szerint ebben a században akár egymilliárd ember halálát is okozhatja a dohányzás.

Váltás történt az utóbbi évtizedekben a fejlett és a fejlődő világ között: míg az előzőben csökkent a dohányosok számaránya, utóbbiban folyamatosan növekedett - áll az Egészségügyi Világszervezet jelentésében.

A WHO szerint míg az 1970-es évek elején még a fejlett országok adták a Föld dohányosainak közel 60 százalékát, addig a 80-as évek közepe óta a fejlődő világ képviseli a nagyobb arányt, az utóbbi néhány évben ez már elérte a 70 százalékot.

Érdekesség, hogy egyedül Kínában többen cigarettáznak, mint a 300 milliós Egyesült Államok egész népessége. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 2005 és 2030 között a fejlett világban 41 millió ember halálát okozza valamilyen dohányzáshoz kapcsolódó betegség. Ugyanebben az időszakban a fejlődő országokban 135 millió ember életét veszi el a nikotinfüggőség.

Jelenleg évente 5,4 millióan halnak meg dohányfüst okozta tüdőrák, szívbetegség vagy más megbetegedés miatt. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2030-ra ez a szám eléri a 8 milliót, s az áldozatok 80 százaléka a fejlődő világban lesz.

Kínában él a világ dohányosainak 30 százaléka, Indiának 11, Indonéziának 5 százalék a részesedése. Kínában és Indonéziában a férfiak 60, illetve 66 százaléka, Indiában 33 százaléka cigarettázik. A nőknek viszont csak 4-5 százaléka gyújt rá mindhárom országban. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban a felnőtt férfiak 24, a felnőtt nők 18 százaléka füstöl.

A WHO úgy becsüli, hogy a 21. században akár egymilliárd ember halálát is okozhatja a dohányzás, szemben a múlt század 100 millió áldozatával.

Az ENSZ szervezete szerint gondot okoz, hogy a fejlődő világban különösen gyenge a dohányzás elleni küzdelem. Ennek az az egyik fő oka, hogy sok kormány közvetlenül részesedik a dohányipar bevételeiből. A világ leghatalmasabb cigarettagyára az állami tulajdonú Kínai Nemzeti Dohányvállalat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×