Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hét dolog, amelyet biztosan tudtunk - mégsem igaz

A borotválás nem erősíti a szőrt, és egyáltalán nem biztos, hogy napi nyolc pohár víztől egészségesek leszünk. Amerikai kutatók leszámoltak a hét legelterjedtebb orvosi hiedelemmel.

A tinédzser lányokat generációk óta óva intette az édesanyjuk attól, hogy borotválják a lábukat, mondván, hogy ettől csak erősebb lesz a szőr. Ez az általánosan elterjedt hiedelem azonban nem több mítosznál - állítják az indianai orvosi egyetem kutatói, akik hat másik általánosan elfogadott nézetről is megállapították, hogy minden tudományos alapot nélkülöz.

A szőr tehát nem nő gyorsabban, és sötétebb sem lesz akkor, ha valaki rendszeresen borotválja a lábát. Puszta optikai illúzió, hogy a szőr sűrűbb a rendszeres borotválás után - azért látjuk így, mert az újranőtt szőrszál nem hegyes, mint az eredeti, hanem tompa végű.

Az amerikai kutatók a British Medical Journalben leszámoltak azzal a tévhittel is, hogy napi nyolc pohár vizet kell meginni, ha valaki egészséges akar maradni. Bár ezt már 1945 óta tanácsolják az embereknek, nincs rá orvosi bizonyíték, sőt: azt egyre több kutatás igazolja, hogy veszélyes túl sok vizet inni.

A szükséges folyadékmennyiséget bőven biztosítja a gyümölcslé, tej, kávé, illetve tea, amelyet általában elfogyasztunk.

A köröm és a haj nem nő a halálunk után

Puszta optikai illúzióra alapul az a tévhit is, hogy a haj és a köröm tovább nő a halálunk után is. "A test kiszáradása miatt a bőr visszahúzódik a körmök és a haj környékén - ezért látszik úgy, mint ha utóbbiak a halálunk után is tovább nőnének" - adták meg a kutatók a tudományos magyarázatot.

Alaptalannak bizonyult az a tévhit is, hogy a látásunk elromlik, ha gyenge fény mellett olvasunk. Szemészek szerint ugyan ideiglenesen megerőlteti a szemet a gyenge fény, de az valószínűtlen, hogy hosszú távú hatásai legyenek.

Nincs az agynak teljesen inaktív része


1907 óta "köztudomású", hogy az ember agyának mindössze a tíz százalékát használja. Agysérülteken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy ez a hiedelem sem igaz.

Kiderült, hogy ugyan a sérülések az agy bármely részén tartósan befolyásolják a mentális, vegetatív és viselkedési képességeket, az agynak egyetlen olyan része sincs, amely teljesen inaktív lenne.

Fölösleges attól is rettegnünk, hogy veszélyt okozunk, ha a zsebünkben megszólal a mobil a kórházban. A mobil ugyanis csak minimális interferenciát okoz.

Az amerikai kutatók utánanéztek annak is, valóban álmosít-e a pulykahús fogyasztása. Kiderült, hogy bár a pulykahús valóban tartalmaz triptofánt, amely köztudomásúlag álmosít, ám jóval kisebb mennyiségben, mint a disznóhús vagy a sajt.

A hét legelterjedtebb orvosi hiedelem:

1. Naponta legalább nyolc pohár vizet kell inni
2. Az agyunknak mindössze tíz százalékát használjuk
3. A haj és a köröm a halálunk után is tovább nő
4. Elromlik a szem, ha rossz fényviszonyok mellett olvasunk
5. A rendszeres borotválástól erősebb lesz a szőr
6. Mobiltelefont veszélyes kórházban használni
7. A pulykahús elálmosít

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×