Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ivásra buzdíthatnak a leszoktató reklámok

Kampányt indítottak Nagy-Britanniában a fiatalok alkoholfogyasztásának visszaszorítására. Sokan azonban úgy vélik: elképzelhető, hogy a reklámok hatása ellentétes lesz a várttal.

A hirdetések a fiatalok idióta viselkedését mutatják be, sokan azonban úgy vélik: a szpotokban olyan jelenetek láthatók, amelyek miatt a célcsoport tagjai vonzónak tarthatják az alkoholfogyasztást.

Így látják ezt a Bathi Egyetem kutatói is. A Választás a tied című hirdetésekben ittas fiatalok szerencsétlenkedését mutatják be, az egyiken például egy fiatal beesik a bejárati ajtón.

A kutatók szerint azonban az italozó tinik körében ez a viselkedés teljesen elfogadott, sőt, vicces. Ha egymásnak mesélik élményeiket, ilyen történetekkel állnak elő. A reklámok így nem mint tanmesék funkcionálnak.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×