Infostart.hu
eur:
390.8
usd:
331.4
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Számítógépzseni négylábúak

A kutyabarátok régóta bizonygatják, hogy négylábú barátaink okosabbak, mint azt a legtöbben gondolnák róluk. Bécsi kutatók be is bizonyították, hogy a kutyák remekül elboldogulnak a számítógépekkel is.

A kutyák képesek elvont gondolkodásra - állapították meg a Bécsi Egyetem kutatói, akik négy kutyát ültettek érintőképernyős számítógép elé. Fényképeket mutattak nekik, amelyeket az állatoknak osztályozniuk és kategorizálniuk kellett, s mint kiderült, erre éppen úgy képesek, mint az emberek - méghozzá külső segítség nélkül.

A fényképek kétféle témájúak voltak: kutyákat, illetve szép tájakat ábrázoltak. Az állatoknak egyszerre mutatták a kétféle képet, s ha a kutyát választották, jutalomfalatot kaptak.

Ezután újabb sorozat fénykép került a képernyőre - és a kutyák következetesen a jó fotóra "klikkeltek" - vagyis bebizonyították, hogy a kiképzés során tanultakat új körülmények között is képesek alkalmazni.

A kutatás harmadik szakaszában az állatoknak olyan képeket mutattak, amelyeken ismerős tájra montíroztak kutyát, illetve amelyek eddig ismeretlen tájat ábrázoltak. A négy alany ezúttal is következetesen a kutyás képet választotta ki.

"Az eredmények azt mutatják, hogy a kutyák képesek koncepciót kialakítani. Azt azonban lehetetlen megállapítani, hogy felismerték-e: az állat, amelyet látnak a képen ugyanolyan, mint amilyennel a futtatóban is szoktak találkozni" - magyarázta a kutatást vezető Friederika Range, aki szerint az érintőképernyős számítógép teljesen új lehetőségeket nyit a kutyák kognitív képességeinek vizsgálatában.

A teszten résztvevő négy kutya egy-egy border collie, egy border collie keverék, egy ausztrál pásztor és egy keverék volt; két nőstény és két kan.

Ugyanez a kutatócsoport korábban már megdöbbentő hasonlóságot fedezett fel a kutyák és az emberek viselkedésében; akkor az imitációs képességeket tanulmányozták. Kiderült, hogy a kutyák nem egyszerűen leutánozzák azt, amit látnak, hanem "értelmezik" is a látottakat.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×