2024. május 16. 20:50 Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal A kábítószer hatása miatt zavart állapotú fiú hétszer vágta meg az apját a fején, a karján és a mellkasán.
2024. április 28. 12:45 Edzője elmondta, mi kell ahhoz, hogy az új magyar úszócsillag döntőbe jusson Párizsban Kocsis Márta az InfoRádióban elmondta: óriási álma volt tanítványának, Jackl Viviennek, hogy kijusson az olimpiára, ami azonban egy teljesen más verseny lesz, hiszen a világ legjobbjai mellett úszik majd Párizsban. A szakember arról is beszélt, hogy Tatabányán minden körülmény és lehetőség adott a fejlődéshez.
2024. március 25. 06:51 Újabb nagyvárosban retteghetnek a gyorshajtók Már Tatabányán is trafibox. A gyorshajtókra a Puskin Művelődési Háznál, a Kossuth utca elején vadászik a készülék.
2024. március 18. 13:47 Nagy László az olimpiai kijutásról: a hit és a küzdeni akarás diadala volt A Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja azt mondta az InfoRádióban, hogy példaértékűen teljesítettek a magyar játékosok a Portugália elleni sorsdöntő mérkőzésen, amelyen szerinte az volt a kulcs, hogy a hajrára mindenki összeszedte magát, ugyanakkor elismerte: nem minden egyes játékelemben sikerült felülmúlni az ellenfelet. A találkozó legvégén fontos gólt szerző Bodó Richárd a csapat védekezését dicsérte.
2024. március 6. 06:24 40 helyett 90-nel száguldott, ki is siklott a vonat – videó Felfüggesztett fogházbüntetést kaphat az mozdonyvezető.
2024. február 19. 20:03 Szexuális erőszak: letartóztatás Tatabányán Egy héten belül két nőre is rátámadt az a 25 éves tatabányai férfi, akit pénteken fogtak el a rendőrök - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn. Hozzátették: a férfi letartóztatását a bíróság hétfőn elrendelte.
2023. november 9. 22:05 Kukacok mászkáltak a hipermarket kedvenc csokiján, itt a Tesco válasza Kukacokat fotóztak le az egyik tatabányai hipermarketben kiállított Lindt csokoládén. Az áruházlánc reagált a felvételre.
2023. október 11. 10:57 Két idős nő tragikus és érthetetlen halála Kamion sodort el egy 79 éves nőt szerda reggel Tatabányán, az idős nő a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.
2023. szeptember 21. 11:52 Rendkívüli pályazár az M1-esen Felsővezeték-szakadás történt az M1-es autópálya felett Tatabánya térségében, melyet azonnal javítani kell – derül ki a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.
2023. augusztus 31. 18:53 Visszatért az év elején súlyosan megsérült magyar válogatott, de… Januári súlyos szemsérülése miatt szemüvegben kell kézilabdáznia Juhász Ádámnak, a Tatabánya válogatott irányítójának.
2023. július 31. 17:05 Együtt ittak, aztán ez lett a vége - videó Tankönyvbe illő, teljes kifosztással végződött egy alkoholra épülő alkalmi barátság Tatabányán.
2023. július 28. 07:44 Olyan bénára sikerült a bicikliút, hogy nem vették át az ellenőrök Az útpálya olyan hullámosra sikeredett egy tatabányai kerékpárútnál, hogy a kivitelezőnek saját költségére fel kell marnia a burkolatot és új aszfaltréteget kell behúznia.
2023. július 9. 12:59 Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-esen Tatabányánál Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Tatabánya térségében - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
2023. május 23. 19:18 Hazatér a horrorsérülést szenvedett válogatott irányító Juhász Ádámnak egy bemelegítéskor használt gumiszalag csapódott az arcába, majdnem elveszítette a látását, de felépülése már a hajrában van.
2023. április 27. 11:59 Hatalmas a kocsisor az M1-esen Öt kilométer hosszan araszolnak az autók Tatabányánál nyugati irányban.
2023. március 20. 10:00 Elhunyt Schmidt Csaba volt tatabányai polgármester A politikus életének 44. évében hunyt el. Halálhírét felesége tette közzé hétfő reggel a Facebookon.
2023. március 17. 14:53 Többször meglőttek egy férfit Tatabányán, utána hátba is szúrták Az eset csütörtök este történt.
2022. december 29. 08:07 Hamarabb nyitottak, mint a Meki, most mégis bezár a legendás hamburgerező December 31-én nyit ki utoljára Tatabánya első hamburgerezője. A két tulajdonos belefáradt a munkába, egyelőre nincs, aki továbbvigye az üzletet.
2022. december 23. 10:36 Jön a rendkívüli számla, változás Tatabányán és környékén a gázszolgáltatásban Januártól Tatabányán és a környék 13 településén az OPUS TIGÁZ Zrt. veszi át a földgázellátását biztosító elosztóvezeték-hálózat üzemeltetését az MVM Égáz-Dégáz Zrt.-től.
2022. december 6. 18:37 A Tatabánya a tartását is eltenné tavaszra Álmaikban sem gondolták, hogy 11 mérkőzés után 9 győzelem és 2 vereség lesz a mérlegük a bajnokságban - mondta az InfoRádiónak a Tatabánya és a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa. Székely Márton hozzátette, hogy a 2022/2023-as kiírásban a bajnoki bronzérem megszerzése a céljuk. A Székely Mártonnal készült interjú teljes változatát a kedd este fél nyolckor kezdődő Hetes című műsorunkban hallhatják.
Bendarzsevszkij Anton: Moszkva kényszerpályán, a Kadirov-klán óriási befolyásra tett szert Csecsenföldön