Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Költségvetés nélkül maradt egy vármegyeszékhely

A Fidesz-KDNP-frakció nem szavazatai és a frakciókon kívüli két képviselő tartózkodása megakadályozta Tatabánya költségvetésének elfogadását - közölte a város polgármestere a csütörtök esti rendkívüli közgyűlésen történtekről.

Szücsné Posztovics Ilona (Többségben Tatabányáért) polgármester azt mondta: a Fidesz-KDNP-frakciót "az együttműködési szándék hiánya" jellemezte, mivel a költségvetés 95 százaléka már február vége előtt elkészült és a mostani ülésre nem nyújtottak be semmilyen módosító indítványt, viszont egyöntetűen nemmel szavaztak a tervezetre.

A város 4,1 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint tavaly. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a helyi iparűzési adóból a bevétel 2025-ben a cégek előrejelzése szerint 2,5 milliárd forinttal marad el a tavalyitól, a Versenyképes járások program 600 millió forintos elvonást jelent, a szolidaritási hozzájárulás összege 500 millió forinttal nőtt, így ezen a jogcímen már 3,6 milliárd forintot kell fizetni a központi költségvetésnek - ismertette a polgármester.

Az általa beterjesztett költségvetési javaslatban bevételnövelő tételként szerepelt a parkolási rendszer átalakítása, bérlakások eladása, valamint telekértékesítés lakóparkok építésére.

A fizetős parkolást a városközponton túl az összes lakótelepre kiterjesztenék, ez 22 ezer háztartást érintene. Egy helyi lakos egy évre 12 ezer forintért parkolhatna a lakótelepeken a saját háza előtt, a második autóért már 24 ezer forintot kellene fizetni.

A polgármester átalakítaná a szociális bérlakások rendszerét is, a lakbér összege ugyanis jelenleg a lakáshoz kapcsolódik. Az új tervezet szerint az ott lakó élethelyzetét vennék figyelembe a annak megállapításakor.

Gál Csaba, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője az MTI-nek úgy fogalmazott, a polgármester parkolási javaslata nagy felzúdulást keltett a lakosságnál, mert nagy mértékű díjemelést jelent és eltörli helyi lakosok korábbi kedvezményeit, így ezt nem fogadták el.

Azt mondta, a díjfizető övezet bővítését támogatják, de az éves parkolási díj többszörösére emelését nem. A tervezett intézkedésből 220 millió forint bevétele származna a 29 milliárd forintos költségvetésnek - jegyezte meg.

Gál Csaba hozzátette, nem járulnak hozzá ahhoz sem, hogy olyan szociális bérlakásokat értékesítsen a város, amelyekben tatabányai családok lakhatnának kedvezményesen.

A szavazáson a polgármester nyolctagú, Többségben Tatabányáért frakciója igennel, a héttagú Fidesz-KDNP-frakció nemmel szavazott, míg a Mi Hazánk és a Generációk Tatabányáért egy-egy képviselője tartózkodott.

A polgármester a következő csütörtöki, nem rendkívüli ülésen újra megvitatásra bocsátja a parkolással- és a bérlakásokkal kapcsolatos tervezetet, majd a költségvetést várhatóan április 24-én tárgyalják újra.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×