Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Police car lights in night time, crime scene, night patrolling the city. Abstract blurry image.
Nyitókép: Evgen_Prozhyrko/Getty Images

Kiderült, mennyivel száguldott a tatabányai tragédia vétkes sofőrje

A száguldozó sofőr kábítószeres bódultság alatt vezetett, a balesetben a vétlen autó négy utasa közül három meghalt.

Mint arról az Infostart is beszámolt, csütörtök este halálos balesetet okozott Tatabányánál egy férfi, a balesetben hárman meghaltak. A vétlen autóban egy tánccsoport három tagja és egyikük édesapja utazott, akik egy fellépésről tartottak hazafelé.

A magyarnemzet.hu azt írja, jelentősen túllépte a sebességhatárt a balesetet okozó sofőr. A 31 éves elkövető, akiről már az is kiderült, hogy kokaint és marihuánát is fogyasztott mielőtt kocsiba ült,

115 km/h sebességgel közlekedett a személygépkocsival, miközben az adott útszakaszra megengedett legnagyobb sebesség 60 km/h volt.

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított nem tartott megfelelő követési távolságot sem a sértett által vezetett személygépkocsi mögött, amelynek következtében nekiütközött. A vétlen gépkocsi az ütközés következtében az út melletti vízelvezető árokba csapódott, az elkövető járműve pedig a szalagkorlátnak, majd pedig egy villanyoszlopnak.

A baleset okozóját a rendőrség azonnal őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte a férfi letartóztatását egy hónapra, bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a védő és a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Mint írják, a Tények információi szerint a tatabányai férfi nem ismeretlen a rendőrség számára, kétszer volt büntetve, először 2016-ban hamis vád miatt, ezért hat hónap börtönt kapott, majd 2022-ben elterelésen kellett részt vennie kábítószer-birtoklás miatt. Most halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják, tettéért akár nyolc évet is kaphat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×