2019. szeptember 18. 12:08 Forradalmian új módszer a rákgyógyításban Kéttonnás mágneses robotot vetnek be a rákos sejtek ellen a világon elsőként az Erlangeni Egyetemi Klinikán.
2019. szeptember 7. 16:23 Nagy fordulat jön a halálozási okokban A tehetősebb országokban kevesebb a szív- és érrendszeri okból bekövetkező halál a jobb ellátás miatt, de a rák ott is megállíthatatlan.
2019. szeptember 7. 12:00 A legjobb az ivóvíz, minden más csak színesítő legyen! A WHO átfogó felmérése szerint akik két pohárnál több üdítőitalt fogyasztottak naponta, azok 17 százalékkal nagyobb eséllyel halnak korai halált. Az Egészségügyi Világszervezet rákkutató intézete 16 éven át vizsgált 450 ezer embert.
2019. augusztus 13. 21:30 Az eddig ismertnél is nagyobb kockázatot jelent a túlsúly A véltél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát az elhízás egy nemzetközi kutatócsoport új eredményei szerint.
2019. július 26. 19:00 Újra bevezetik az Országos Onkológiai Intézetben az e-behívásos rendszert Augusztustól ismét bevezetik az Országos Onkológiai Intézetben az elektronikus előjegyzési rendszert - közölte az InforRádióval az intézmény főigazgatója. Polgár Csaba dezinformációnak nevezte a napokban megjelent híreket, amelyek rossz körülmények közötti, több órás várakozásról számoltak be.
2019. április 19. 07:40 Újabb figyelmeztetés, ezek a húsfélék is kockázatot jelentenek Egy új brit tanulmány szerint már a módjával fogyasztott vörös húsok és feldolgozott húsfélék is jelentősen fokozzák a bélrák kialakulásának kockázatát.
2019. április 10. 12:43 Kutyák segíthetnek a rák felismerésében A kutyák igen nagy pontossággal képesek kiszagolni vérminta alapján a rákot. A kísérletről készült tanulmányt hétfőn mutatták be egy orlandói szakmai konferencián.
2019. március 25. 21:48 Nagy veszélynek tesszük ki magunkat, és nem is tudunk róla A túl forró tea ivása megnöveli a nyelőcsőrák kockázatát: aki rendszeresen több mint 0,7 liter, minimum 60 Celsius-fokos teát iszik, annál megnövekszik a laphámsejtes karcinóma (squamous cell carcinomas - SCCs) kialakulásának kockázata a nyelőcsőben.
2019. március 19. 20:10 Új eljárásrend érvényesülhet a rákbetegek kezelésében Összesen 37 új kemoterápiás protokoll bevezetését javasolta a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság. Ez azt jelenti, hogy a már meglévő gyógyszerek alkalmazható kombinációit frissítenék - mondta el az InfoRádiónak Pajkos Gábor, a társaság elnöke.
2019. február 18. 16:05 Megerősítette az államtitkár: a hetedikes fiúk ingyenes HPV-oltását tervezik A vakcina több olyan daganat ellen is véd, amely férfiaknál alakulhat ki.
2019. február 7. 17:23 Súlyos betegségéről és új könyvéről beszélt Grecsó Krisztián Az Élet és Irodalom karácsonyi számában jelent meg egy interjú Grecsó Krisztiánnal, aki akkor, a kezelések végeztével a nyilvánosság előtt is beszélt rákos betegségéről.
2019. február 4. 21:54 Döbbenetes hír a mai amerikai hízásról A idősebb nemzedékekhez képest gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az amerikai fiatal felnőttek körében – mutatta ki az Amerikai Ráktársaság egy nagyléptékű tanulmánya.
2019. január 16. 07:35 A rákos sejtek 70 százalékát pusztítja el egy új eljárás – lapszemle A Magyar Idők szerint a Farkasréti temetőben bukkantak rá a nyomozók a Portik-Gyárfás-hangfelvételekre. Mintegy 4 és fél millió vendég kereste fel tavaly a budapesti fürdőket – írja a Világgazdaság. Egy új eljárás képes eltüntetni a rákos sejtek hetven százalékát – áll a Népszavában. A Világgazdaság a budapesti lakásárak alakulásáról közölt cikket. A Magyar Idők arról ír, hogy már nem kívánja véleményezni szakszervezeti tárgyalópartnere kormányellenes tevékenységét a Spar üzletlánc. A Népszavának nyilatkozó szakértő szerint az Orbán-kabinet meg akarja úszni az uniós klímacélok teljesítését.
2019. január 12. 17:30 Adókedvezmény jár ezek után a betegségek után Bizonyos betegségek után 2019-től adókedvezmény jár; ilyen az endometriózis, a méhnyak- mell- és petefészekrák, a here- és a prosztatarák. Az adókedvezmény mértékéről és igényléséről Salamon Adrienn, az Együtt Könnyebb Női Egészség Alapítvány munkatársa, az adóváltozást kezdeményező Női Liga tagja beszélt az InfoRádiónak.
2018. november 9. 05:30 "Ma már senkinek sem szabadna meghalnia méhnyakrákban" Magyarországon évente 63-66 ezer új rákbeteget diagnosztizálnak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke, Pajkos Gábor.
2018. augusztus 24. 09:07 Mit kell tudni az ősztől induló vastagbélrák szűrésről? Vastag- és végblérák szűrés indul ősztől. Az uniós és hazai finanszírozású programban az 50 és 70 év közötti lakosok vehetnek részt – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.
2018. július 28. 06:08 Fontos megállapítás a rák kezelésében Egy minden emberi sejtben megtalálható gén "lecsendesítésével" megállítható lehet a rák terjedése - állapította meg egy új izraeli kutatás.
2018. május 16. 18:30 Most valóban megtalálták a rák ellenszerét! Az immunrendszer teljes tumorölő potenciálját felszabadítja a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által kidolgozott kombinált immunstimuláns kezelés. A daganat által rájuk kényszerített bénulásból magukhoz térítve az immunsejtek úgy söprik ki a daganatot és annak áttéteit a szervezetből, mintha egy vírusfertőzést számolnának fel.
2018. március 31. 07:50 Fontos döntés a kávéról Egy kaliforniai bíró kimondta, hogy a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt, ha ezt nem teszik jelentős bírsággal kell számolniuk.
2018. március 13. 19:40 Ez lehet a végső csapás a daganatokra Az amerikai Stanford egyetem kutatói olyan rákgyógyító koktélt dolgoztak ki, amely a szervezet immunrendszerét aktiválja a daganatok ellen. Tátrai Péter biológust kérdeztük.
22:12 0 százalékos kamatozású hitelprogramot indul a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára - a nap hírei