2020. április 7. 17:24 Már sportolni is tilos napközben Párizsban A lakhely egy kilométeres közelében egyénileg végzett sporttevékenység eddig bármikor lehetséges volt naponta egyszer egy órán át.
2020. április 1. 12:35 Átalakított szuperexpresszek viszik a fertőzötteket Párizsból vidékre Megteltek a francia főváros kórházai, Párizs és környéke számít a gócpontnak, a betegeket ezért vidéki klinikákra visznek.
2020. március 30. 16:54 Már a királyi családoknak is megvan az első halálos áldozatuk Egy 86 éves spanyol hercegnő vesztette életét egy párizsi kórházban.
2020. március 22. 16:59 A Notre-Dame tégláival akartak nyerészkedni Tolvajokat fogtak a felújítás alatt álló párizsi Notre-Dame székesegyházban. A két férfi, akiket a rendőrök letartóztattak, köveket akartak lopni.
2020. március 19. 06:00 Sikeresen kezeltek koronavírusos betegeket egy malária elleni szerrel Marseille-ben érték el a reményt keltő eredményt, így az eljárást kísérleti jelleggel egy újabb kórházban is bevezetik, jelentette be a francia kormány szóvivője. A hatóságok egyelőre nagyon óvatosak az amúgy reményt keltő hír kapcsán.
2020. március 1. 16:10 A világ leghíresebb múzeumát is elérte a koronavírus Nem nyitott ki vasárnap reggel a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze.
2020. február 29. 09:11 César-díj - A Nyomorultak a legjobb film, Polanski a legjobb rendező A francia külvárosokban tapasztalható rendőri erőszakról készített Nyomorultak című alkotás, Ladj Ly első nagyjátékfilmje kapta meg a legjobb filmnek járó legjelentősebb francia elismerést, a César-díjat péntek este Párizsban.
2020. február 29. 08:43 Ki kellett üríteni Párizsban egy történelmi vasútállomást Kongói belpolitikai ellentétek miatt.
2020. február 16. 14:11 Őrizetbe vették a francia szexbotrány kirobbantóját Őrizetbe vették azt a Franciaországban élő orosz művészt, aki szexuális tartalmú felvételeket közölt Benjamin Griveaux-ról, Emmanuel Macron francia elnök pártjának párizsi polgármesterjelöltjéről, ami miatt a politikus kénytelen volt visszalépni a jelöltségtől - közölte az ügyészség.
2020. január 23. 21:09 Kifutóra szólították a 80 éves Amanda Leart - képgaléria Jean Paul Gaultier francia divattervező 2020-as tavaszi-nyári haute couture kollekciójának bemutatóján a párizsi divathéten kifutóra lépett a francia énekesnő is.
2020. január 21. 19:00 Teniszlabda nagyságú nyers gyémántot vett egy párizsi divatcég - fotó A világ második legnagyobb valaha felfedezett nyers gyémántját a párizsi Vendome téri üzletében, kiválasztott közönség előtt mutatta be a Louis Vuitton cég.
2020. január 8. 17:38 Tragédia az Air France járatán Gyerekholttestet találtak a francia légitársaság egyik Boeing 777-es típusú repülőgépének futóműházában a párizsi Roissy repülőtéren.
2020. január 4. 21:28 Terrorizmussal kapcsolatos ügyként kezelik a párizsi késelést Terrorizmussal kapcsolatos üggyé minősítették a Párizsban pénteken történt késes támadást, amely során egy ember meghalt, két nő pedig megsebesült - közölte szombaton a francia nemzeti terrorellenes ügyészség.
2020. január 3. 16:14 Több járókelőt is megkéselt egy ámokfutó Franciaországban Az eset Párizs egyik külvárosában, Villejuifben történt egy parkban – írja a BBC.
2019. december 22. 08:20 A francia forradalom óta most először nem lesz éjféli mise a Notre-Dame-ban Több mint két évszázada idén először nem lesz éjféli mise a párizsi Notre-Dame székesegyházban, ahol még a két világháború idején sem maradt el a karácsonyi szertartás.
2019. november 27. 21:20 Traktorokkal, autókkal és gyalogosan bénították le Párizst a tüntetők Több száz francia gazda traktorokkal torlaszolta el szerdán a Párizs körüli körgyűrűt, miközben a belvárosban gyalogosan tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen. A megmozdulással elsősorban a társadalom figyelmét akarták felhívni az agráriumban élők megélhetési gondjaira.
2019. november 14. 15:21 Durva vita a Notre-Dame felújításáról A tűzvész sújtotta párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos arra kérte az épület eredeti formájában való helyreállítást szorgalmazó főépítészt, hogy "fogja be a száját".
2019. november 9. 08:00 Egy családi ház áráért kelhet el Napóleon kicsi csizmája A 40-es méretű lábbelit Henri Gatien Bertrand francia tábornok, Napóleon hű társa adta Carlo Marochetti szobrásznak.
2019. november 6. 14:26 Súlyos állapotban kórházba vitték Catherine Deneuve-öt Állapotának részleteivel kapcsolatban teljes hírzárlat van.
2019. november 1. 18:13 Djokovic három vesztett játékkal lépett a legjobb négy közé A világelső Novak Djokovic a legjobb négy közé jutott az 5,8 millió euró (1,8 milliárd forint) összdíjazású, párizsi keménypályás férfi tenisztornán.