A négyszeres bajnok szerb mindössze három játékot engedett át a hetedikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipasznak az 59 percig tartó pénteki negyeddöntőben.
később:
Shapovalov (kanadai)-Monfils (francia, 13.)
Tsonga (francia)-Nadal (spanyol, 2.)
A négyszeres bajnok szerb mindössze három játékot engedett át a hetedikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipasznak az 59 percig tartó pénteki negyeddöntőben.
később:
Shapovalov (kanadai)-Monfils (francia, 13.)
Tsonga (francia)-Nadal (spanyol, 2.)

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.
A birminghami Alexander Stadionban rendezett atlétikai Európa-bajnokság nyitónapján közel tízezer üres szék tátongott a lelátókon.
Most of the UK will see more than 90% of the Sun blocked out by the Moon, while parts of Europe will get to watch a rare total eclipse.