2020. április 17. 14:08 A Dunán evickéltek felfelé a menekültek, a határnál megtörtént a baj Kilenc fuldoklót kellett kimenteni a folyóból.
2020. március 9. 21:02 Ott gyűltek a migránsok Magyarkanizsán, ahol volt wifi - lekapcsolták Helyette viszont egyre több a rendőr a vajdasági településen.
2020. március 4. 19:36 Szakértő: ha a szándék megvan, a görögök le tudják zárni a határt Törökország a múlt héten bejelentette, hogy többé nem állja útját az Európába igyekvő bevándorlóknak, ennek lett következménye, hogy éjjel a görög határrendészet könnygázzal és villanógránáttal akadályozta meg egy nagyobb csoport bejutását. A helyzetet Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő elemezte az InfoRádióban.
2020. március 4. 07:35 Kikötött Cipruson egy migránsbárka, rengetegen voltak rajta Öt mérföldre volt a parttól, amikor észrevették, kikísérték a partra.
2020. február 28. 16:45 A török jelzésre rengeteg migráns kelt útra Európa felé Voltak, akiket a hír érkezésekor már buszok vártak, hogy a török-görög határig menjenek, mások az Evrosz folyó irányába indulhatnak.
2020. február 28. 07:21 Döntöttek a törökök: ráeresztik a visszatartott migránsokat Európára A harcok sújtotta északnyugat-szíriai Idlíb tartományból csaknem egymillió szíriai menekül a török határ menti térségbe.
2020. február 7. 09:55 Szakértő: nem kérdés, hogy szervezett volt a migránscsoport A csütörtökön Kelebiához ért, néhány száz fős csoportról Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő, címzetes egyetemi tanár elmondta, nem Szerbiába, de nem is Magyarországra akarnak jönni, ahogy Görögország sem volt nekik megfelelő.
2020. február 7. 06:00 Így ért véget éjjel a migránscsoport tompai várakozása Nem maradtak ott a fagypont körüli hőmérsékletben azok a bevándorlók, akik csütörtök délután fél ötkor csoportosan jelentek meg ott - nők és kisgyermekek is voltak köztük.
2020. február 6. 21:40 Minden kilencedik nagycsoportos megúszhatja az iskolát - a nap hírei 45 százalékkal nőtt a babakötvény állománya tavaly; a határidőig valamivel több mint 10 ezer iskolai felmentési kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz; Szlovákiában mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a magyar határ közelében. Az InfoRádió legfontosabb csütörtöki hírei.
2020. február 6. 17:40 Több száz migráns szobrozik a tompai határátkelőnél - gyerekek és nők is Számos újságíró van jelen a helyszínen, rendezett oszlopokban értek a határkerítéshez a bevándorlók.
2020. február 4. 21:20 Bírság és rendőrségi feljelentés lett a ditrói vendégmunkások ügyéből A migránsügy felszínre hozta a munkaügyi sérelmeket is, a falugyűlésen bepanaszolt pékség ellenőrzésekor több jogsértést is találtak. A cég pedig uszítás miatt tett feljelentést, többek között a helyi katolikus segédlelkész ellen.
2020. január 29. 10:17 Máris büntetőeljárás alatt áll a röszkei migránscsapatból öt ember Huszonéves férfiakról van szó a rendőrségi közlés szerint.
2020. január 28. 14:08 Videón, ahogy megpróbálták áttörni a határkerítést Több mint 70 migráns próbált magyar területre jutni a röszkei közúti határátkelőn kora reggel.
2020. január 28. 10:48 Röszke, rendkívüli tájékoztató: 60-80 méterig jutottak a migránsok A hajnali határincidenssel kapcsolatban rendkívüli sajtóértekezletet hirdetett a belügyminiszter. Elhangzott, januárban már több mint 3 ezren próbálkoztak dél felől illegális határátlépéssel. A hajnali esetben 60-80 méterre benyomultak a migránsok, de csak négy embert kellett elfogni, a többieket visszafordították.
2020. január 22. 09:25 Újabb migránsalagútra bukkantak a rendőrök Alig 15 méternyire az ősszel találttól. Nem jutott át rajta egyetlen ember sem, őrzik.
2020. január 18. 10:55 Bejutott két gumicsónakos szír migráns a Tiszán át Magyarországra Hármat sikerült elkapni a csongrádi rendőröknek az éj leple alatt.
2020. január 6. 18:22 A migránsnyomás miatt magyar rendőrök lépték át a déli határt A magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy az illegális migránsokat megakadályozza Magyarországra, illetve az Európai Unió területére történő bejutásban. Ennek érdekében a Magyarország területén végzett feladatai mellett felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országok részére.
2019. december 26. 08:21 Felborult egy migránshajó Törökország Iránhoz közel eső részén A katasztrófa egy tavon történt, halottak, sebesültek vannak, nem is kevesen.
2019. december 16. 08:17 285 határsértővel bajlódott a rendőrség a hétvégén A péntektől vasárnapig tartó időszakban a szombat volt a "legtermékenyebb".
2019. december 4. 07:12 Migránsmunkacsoport állt fel az ENSZ-ben 58 millióan hagyták el lakóhelyüket - talán végleg - csak a tavalyi évben, ezért lépett a szervezet főtitkára.
Magyar Péter ismét egy titokban készült hangfelvétellel politizál. A leleplezés: "Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel"