2020. június 8. 12:34 A spanyol lapok szerint eldőlt Dembélé sorsa Eldőlni látszik a hosszú hónapok óta létező dilemma: a nyáron eladja az FC Barcelona a világbajnok francia szélsőt, Ousmane Dembélét.
2020. május 21. 19:29 Klopp úgy érezte magát, mint első iskolai napján „Úgy éreztem magam, mint régen az iskolában az első napon” – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, miután csapata megkezdte a koronavírus miatti leállás után a kis csoportos edzéseket.
2020. március 12. 14:20 Klopp nem érti és rosszul érzi magát Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője szerint a Liverpool elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő idegenbeli visszavágóján csapatának nyerőembere Jan Oblak volt, így leginkább a szlovén kapusnak volt köszönhető, hogy kettős győzelemmel búcsúztatták a címvédőt.
2020. március 1. 13:50 Klopp nem siratja az elbukott veretlenséget Pozitív tanulságokat igyekezett levonni Jürgen Klopp, a toronymagasan listavezető, Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool vezetőedzője azután, hogy csapata szombaton óriási meglepetésre 3-0-ra kikapott a kiesés ellen küzdő Watfordtól az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
2020. február 19. 11:05 Jürgen Klopp a vereség után: nagy volt a nyomás - a bírón A BL-győztes Liverpool edzője az Atléticót elszenvedett BL-nyolcaddöntős vereség után úgy látja, egyik játékosára külön utaztak a spanyolok, hogy kiállítsák.
2020. február 18. 10:01 Háború az oldalvonalnál: Klopp Simeone ellen Ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi nyitányán a címvédő visszatér tavalyi diadala színhelyére. A Liverpool FC a 2019-es, Tottenham elleni döntő stadionjában, a Wanda Metropolitanóban játszik az Atlético ellen.
2020. február 17. 12:24 Klopp-jóslat: a Lazio lesz az olasz bajnok Jürgen Klopp szerint a Lazio nyeri majd a mostani olasz bajnokságot. A Liverpool német sztáredzője elsősorban érzelmi alapon ítélt, szurkol a római „Sasoknak”, de azt is hozzátette, hogy kétségtelenül a Lazio jó szereplése az idény nagy meglepetése.
2020. február 15. 21:08 Premier League - Folytatta jó sorozatát a Liverpool A listavezető vendégként legyőzte a Norwich Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
2020. január 27. 17:40 Jürgen Klopp fellázadt, a "kölyköket" küldi a pályára A Liverpool (tulajdonképpeni B) csapata kétgólos vezetése után is csak 2-2-re végzett az angol FA-kupában a Shrewsbury Town ellen. „Alapesetben” ilyenkor az történik, hogy a sztárcsapat az immár hazai pályán rendezendő visszavágóra csatába hívja az első meccsen mellőzött kulcsembereit, aztán továbbjut. Ám Jürgen Klopp más forgatókönyvet ír.
2020. január 6. 20:32 Klopp az új Sir Alex Dion Dublin, a korábbi angol válogatott csatár, a BBC elemzője azt állítja, Jürgen Klopp az új Sir Alex Ferguson. Ő és az angol futballszakma elragadtatottan figyeli a Liverpool menetelését.
2020. január 3. 13:23 A Liverpool csütörtökön szép csöndben történelmet írt Miután a Liverpool FC a 2020-as esztendő második estéjén 2-0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet, eldőlt, hogy Jürgen Klopp együttese egy teljes éven keresztül megőrizte veretlenségét - rekordpontátlaggal. Mindössze harmadik csapatként volt képes erre a bravúrra a Premier League történetében.
2020. január 3. 06:59 74 százalékos labdabirtoklási arányt produkált a Liverpool Jürgen Klopp csapata 2018 szeptembere óta veretlen hazai pályán, tétmérkőzésen.
2019. november 11. 17:13 Jürgen Klopp: ez őrület Maga Jürgen Klopp is nehezen hiszi el, hogy csapata, a Liverpool kilenc ponttal előzi meg a tabellán a címvédő Manchester Cityt, pedig az angol labdarúgó-bajnoki szezonból még csak 12 fordulót játszottak le.
2019. november 4. 15:58 Ole Gunnar Solskjær megelőzte Jürgen Kloppot A Manchester United hívei számára nem nagy öröm – de a Premier League-mérkőzéseken elszenvedett vereségek számát tekintve. Persze, nincs arról szó, hogy hasonló lenne a két edző mérlege.
2019. október 21. 05:20 Klopp: a VAR minden hibája benne volt ebben a gólban Három gól született a Premier League egyik legkomolyabb rangadóján, de csak egy volt szabályos.
2019. június 2. 14:27 Klopp: láttak már csapatot üres tankkal így harcolni? Jürgen Klopp, az FC Liverpool vezetőedzője profi karrierjük legszebb éjszakájának tartja a szombat estét, amikor a labdarúgó Bajnokok Ligája madridi fináléjában 2-0-ra legyőzték a Tottenham Hotspur együttesét.
2019. június 2. 11:27 Klopp a király A Liverpool FC Európa futballjának új uralkodója, miután – története során hatodszor – megnyerte a legtekintélyesebb európai klubkupát. A „vörösök” nagyon óvatosan futballoztak, semmit sem kockáztattak, de a játék képe alapján feltétlenül megérdemelten nyertek.
2019. május 8. 14:56 Liverpool: egy nehéz éjszaka másnapja A Liverpool sikerekben rendkívül gazdag nemzetközi kupatörténelméből is kiemelkedő állomás volt a Barcelona 4-0-s legyőzése. A „vörösök” tartalékos összeállításban, szinte reménytelen helyzetből jutottak tovább. A BEK/BL-győzelmeket tekintve legsikeresebb angol klub korábban mindössze kétszer, (1977 és 1978, illetve 1984 és 1985) jutott két egymást követő évben is a sorozat döntőjébe. Most harmadszor.
2019. április 10. 12:06 Több éves mulasztásáért kért bocsánatot Jürgen Klopp Tanulságos nyilatkozatokat adtak az érintettek a Bajnokok Ligája-kedd után.
2019. január 4. 11:20 Izgalmassá tette a Premier League-tavaszt a City-Pool rangadó Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere "bajnoki döntőként" várta csapata és a listavezető rangadóját. Úgy vélte, ha a City nem nyer, lemondhat a címvédésről. Győzött 2-1-re, de még így is a Liverpool van kedvezőbb helyzetben, négy pont megmaradt az előnyből. Tény: nyílt maradt a bajnokság.