Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A Lazio játékosai ünnepelnek a bajnoki trófeával, miután 3-1 arányban győztek a Juventus ellen az labdarúgó Olasz Szuperkupa döntőjében a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban 2019. december 22-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Farisz Ghaith

Klopp-jóslat: a Lazio lesz az olasz bajnok

Jürgen Klopp szerint a Lazio nyeri majd a mostani olasz bajnokságot. A Liverpool német sztáredzője elsősorban érzelmi alapon ítélt, szurkol a római „Sasoknak”, de azt is hozzátette, hogy kétségtelenül a Lazio jó szereplése az idény nagy meglepetése.

Klopp két Lazio-játékosra alapozta szimpátiáját, kiemelte, hogy Lucas Leiva korábban a Liverpool játékosa volt (Klopp: „A mi játékosunk volt”), illetve az első számú góllövő, Ciro Immobile is játszott a keze alatt, még abban az időben, amikor mindketten a Borussia Dortmundot szolgálták. (A centernek nagyon nem ment, 24 Bundesliga-mérkőzésen csupán három gólt szerzett a 2014–2015-ös idényben.)

Aztán Klopp elnézést kért Maurizio Sarritól és Antonio Contétól, a két rivális alakulat edzőjétől, hogy azt mondja:

a Lazio lesz a bajnok.

A római csapat vasárnap este fellépett a tabella második helyére, miután folytatva immár 16 mérkőzésből álló bajnoki veretlenségi sorozatát, az Olimpiai Stadionban 2-1-re megverte az Internazionalét. A fekete-kékek vezettek ugyan Ashley Young első Serie A-s góljával, de a második játékrészben a Lazio éppen Immobile, valamint Sergej Milinkovic-Savic egy-egy góljával fordított.

Hihetetlen javuláson ment keresztül a Lazio, tavaly ilyenkor a bajnokság hasonló szakaszában, ugyancsak 24 forduló után a hetedik helyen állt, mindössze 38 ponttal. Most a második, 56 ponttal. Azért is van esélye valóban a bajnoki címre, mert a listavezető Juventus, noha nyert vasárnap Cristiano Ronaldo nélkül is a Brescia ellen, kilenc ponttal kevesebbel áll, mint 2019-ben ilyenkor.

Igli Tare, a Lazio sportigazgatója, korábbi albán válogatott szerint igazságtalanság lenne bárkit is kiemelni csapatukból a mostani idényben nyújtott teljesítmény alapján, de ha a legjobbakat akarja megnevezni az ember, Luis Albertót és Felipe Caicedót emlegetve biztosan nem téved nagyot. Érdekes, hogy nem a góllövőlistát vezető, az 55 gólból 26-ot szerző Ciro Immobilét nevezte meg.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×