2018. augusztus 9. 05:17 Nemzetközi hajóállomás épül Esztergomban A 250-300 millió forintos beruházással megvalósuló új kikötő könnyebben fogadhatja majd a szállodahajókat és a menetrend szerinti járatokat.
2018. május 10. 17:05 Halálos baleset Esztergomnál - teljes útzár Az Esztergom és Tát közötti balesetben egy kerékpáros életét vesztette.
2018. április 3. 19:57 Jelentős változás az esztergomi vasútvonalon Hétfőtől Budapest és Esztergom között villamos vontatású Flirt vonatok közlekednek, ezzel ismét csökken a vonalon a menetidő - mondta Völner Pál (Fidesz) kedden az esztergomi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón.
2018. február 8. 09:29 A horogkeresztes karszalagot viselő férfi bíróság elé került Esztergomban Gyorsított eljárásban állt bíróság elé a horogkeresztes karszalagot viselő férfi.
2017. szeptember 24. 12:30 Tinédzserek rongálták meg a kiállítást Az Esztergomi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint rongálás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, az eddigi adatok alapján egy 14 éves, egy 15 éves, valamint egy 16 éves helyi lakos ellen.
2017. augusztus 2. 07:48 Tíz perccel rövidülhet az Esztergom és Budapest közötti vonatút Korszerűbb, gyorsabb, komfortosabb lesz az Esztergom–Budapest vasútvonalon a közlekedés, de az eredetileg tervezett ősz helyett csak jövő tavasszal válthatják le a FLIRT villamos motorvonatok a jelenlegi dízel Desirókat – közölte lapunk kérdésére az infrastruktúra-fejlesztő.
2017. július 3. 15:16 Kőfalra mászott Esztergomban egy öngyilkosságra készülő nő Életet mentettek az esztergomi járőrök.
2017. június 1. 14:18 Pusztító szélvihar söpört át Esztergomon - megdöbbentő felvétel Óriási felhőszakadás, jégeső kísérte az ország több pontján is a tegnapi viharokat. Esztergomban pedig nem mindennapi látványt rögzített az Időkép kamerája: légzuhatag csapott le a városra.
2017. április 5. 08:20 Megverte és bezárta volt élettársát Az Esztergomi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 36 éves férfivel szemben - közölte az ügyészség.
2017. március 31. 07:54 Figyeljen, ha Esztergomba utazik! Felújítás miatt mától július végéig módosított menetrend szerint járnak a vonatok a Budapest-Esztergom vonalon. Húsvétkor nem lesznek korlátozások - közölte a Mávinform az MTI-vel.
2017. január 18. 23:27 Kisiklott egy személyvonat Esztergomban Kisiklott egy személyvonat utolsó egységének több tengelye szerda este az esztergomi állomáson; a balesetben senki nem sérült meg - közölte a Mávinform az MTI-vel.
2016. november 9. 20:15 Helyreállt a gázszolgáltatás Esztergomban Esztergomban este hét órára ismét zavartalan a gázszolgáltatás, a vasútállomás átépítése során megrongálódott vezetéket helyreállították - közölte szerdán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2016. szeptember 9. 14:00 Beindult a teherkomp Esztergom és Párkány között Határon átnyúló együttműködésben készült teherkompot adtak át pénteken Esztergom és Párkány között. Az 1,1 milliárd forintos beruházással megszűnt a Esztergom és Párkány közötti áruszállítás fő akadálya, mert a komp a legnagyobb kamionok átkelését is lehetővé teszi.
2016. augusztus 2. 13:57 Ezért nincs meleg étel az esztergomi kórházban Hideg élelmet biztosít a betegeknek az esztergomi Vaszary Kolos Kórház augusztus 1-jétől várhatóan egy hétig, miután az intézmény szerződést bontott az élelmezést eddig biztosító Hungast Zrt.-vel - tájékoztatta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kedden az MTI-t.
2016. május 24. 12:18 Esztergom is bekerülhet a nemzeti emlékhelyek közé Az esztergomi Várhegy és Víziváros is bekerülne a nemzeti emlékhelyek közé a kulturális örökségvédelmi törvényhez Völner Pál (Fidesz) által beterjesztett módosító indítvány szerint, melyet az Országgyűlés Kulturális bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatott.
2016. április 15. 05:05 Visszatértek a fekete gólyák Esztergom közelébe Visszatértek a Pilismaróti Erdészet területére a fekete gólyák és elfoglalták a nekik épített műfészket - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.