2016. július 27. 22:30 Erre készül Obama elnök A demokraták konvencióján szerdán este Obama elnök várhatóan a saját politikai öröksége folytatása mellett is érvel.
2016. július 25. 23:45 Elkaszinózta a sikkasztott negyedmillió dollárt a buddhista szerzetes Több mint negyedmillió dollárt sikkasztott el az általa vezetett templomtól egy buddhista szerzetes Lousiana államban, az Egyesült Államokban, a pénzt pedig eljátszotta - közölte hétfőn a helyi ügyészség.
2016. július 23. 12:46 A miniszterelnök: „Ebben a történetben mi vagyunk az indiánok” Orbán Viktor szerint az európai bevándorláspolitika és Magyarország jövője szempontjából van jelentősége az amerikai elnökválasztásnak. A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati vitanapján kitér erre a kérdésre is, azt közölve: „ebben a történetben mi vagyunk az indiánok”.
2016. július 22. 22:47 A Ku Klux Klan egykori vezetője indul a szenátusi választásokon Indul a novemberi szenátusi választásokon David Duke, az amerikai fehér fajvédő mozgalom egyik ismert alakja, aki e döntését pénteken jelentette be a honlapján.
2016. július 20. 22:57 Erdogan békülékeny az Egyesült Államokkal szemben A török elnök kijelentette egy szerdai interjúban, hogy nem akarja összekapcsolni az Incirlikben lévő légitámaszpont használatának engedélyezését azzal, hogy az Egyesült Államok adja ki az ott élő Fethullah Gülen hitszónokot, akit a puccskísérlet értelmi szerzőjének tart.
2016. július 20. 19:44 Milyen elnök lenne Donald Trump? Elnökként sokat finomodna a republikánus jelölt Donald Trump retorikája, ráadásul a döntéshozatal sem egy személyben az ő feladata lenne – mondta az InfoRádiónak Magyarics Tamás, Amerika-szakértő.
2016. július 20. 06:36 Elnökjelölt Donald Trump Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben.
2016. július 19. 05:10 Megosztott, de Trumpot állítja jelöltnek a Republikánus Párt Ugyan kész ténynek számít, hogy az ellentmondásos populista Donald Trump lesz az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje, a most indult pártkongresszuson az is világossá vált, hogy mennyire megosztottak az amerikai konzervatívok.
2016. július 18. 21:48 Megkezdődött az amerikai elnökjelölt-állító pártgyűlés Megkezdődött az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvenciója hétfőn az Ohio állambeli Clevelandben.
2016. július 18. 00:42 Azonosították a Baton Rouge-i fegyveres támadót Azonosították az amerikai Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban három rendőrt megölő fegyveres támadót - jelentette az amerikai média helyi idő szerint vasárnap.
2016. július 15. 21:08 Nyilvánosságra hozzák a szeptember 11-i terrortámadás titkos részleteit Az amerikai kormányzat rövid időn belül nyilvánosságra hozza a 2001. szeptember 11-i terrortámadások eddig titkosított részleteit is, azt a 28 oldalnyi szöveget, amelyet a vizsgálóbizottság eddig soha nem publikált.
2016. július 15. 17:38 Trump az indianai kormányzót választotta alelnökjelöltjének Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje bejelentette, hogy Mike Pence indianai kormányzót választotta alelnökjelöltjének.
2016. július 15. 10:35 Újra apa lesz Mick Jagger Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere 72 évesen újra apa lesz.
2016. július 15. 06:46 Új típusú partnerséget ajánl Oroszországnak az Egyesült Államok Új típusú partnerséget ajánl Oroszországnak az Egyesült Államok Szíria, a szíriai helyzet rendezése és a terrorellenes harc ügyében - erről tárgyalt az amerikai diplomácia vezetője, John Kerry Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában, ahová csütörtökön érkezett meg hivatalos látogatásra.
2016. július 14. 08:26 Obama rendőrszervezetek és fekete közösségek képviselőit fogadta Rendőrszervezetek és fekete közösségek képviselőit fogadta Barack Obama amerikai elnök magánbeszélgetésen szerdán a Fehér Házban, hogy megpróbálja enyhíteni az elmúlt napok rendőri erőszakcselekményei és a rendőrök ellen Dallasban elkövetett merénylet miatt fellángolt feszültségeket.
2016. július 14. 08:11 Pert indítanak a louisianai rendőrök ellen Amerikai emberi jogi szervezetek és aktivisták szerdán bejelentették, hogy pert indítanak a louisianai rendőrök ellen amiatt, ahogyan a rendőri erőszak elleni múlt hét végi tüntetéseken bántak velük.
2016. július 14. 07:07 Washington nem vásárolhat nehézvizet Iránból Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy Washington nehézvizet vásároljon Irántól.
2016. július 13. 22:33 Négy bombakereső kutyát tüntettek ki Washingtonban Négy bombakereső kutyát tüntetett ki Washingtonban egy civil társaság. Az ebek az Afganisztánban tanúsított bátorságukért kaptak érdemérmet.
2016. július 13. 17:56 Donald Trump pénteken megnevezi alelnökjelöltjét Egy pénteki kampányrendezvényen várhatóan megnevezi alelnökjelöltjét a Republikánus Párt várható elnökjelöltje, Donald Trump - mondták el az amerikai politikushoz közeli források kedden.
2016. július 13. 10:19 Tízezer menekültet fogad be az Egyesült Államok John Kerry amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy Barack Obama elnök ígéretéhez híven az Egyesült Államok befogad tízezer szíriai menekültet az idén szeptember 30-áig tartó pénzügyi évben.
Nevelőedzője Fodor Csenge döntéséről: mindenkinek fáj ez, de ha nincs meg a kémia, az ügy nem mehet a csapat kárára
Ókovács Szilveszter: 200 ezer forint is lehetne a jegyár az Operaházban, de nem a nézők kifosztása a cél
21:40 Papp Zsanett: Grönland mindig is fontos volt a nagyhatalmaknak, de most megváltoztak a játékszabályok
20:43 Iráni háború: újabb robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége