2016. október 9. 14:22 A Népszabadság munkatársai megpróbálják felvenni a munkát - videó A Népszabadság munkatársai vasárnap kora délután felsorakoztak a Népszabadság székháza előtt, hogy dolgozhassanak.
2016. szeptember 24. 20:54 Budapest fáinak megvédéséért demonstráltak civil szervezetek A Városliget, az Orczy-kert és a Római part fáinak kivágása ellen tartott demonstrációt több civil szervezet szombaton a fővárosban.
2016. augusztus 4. 18:14 Ez történik most az olimpiai lánggal Rióban - fotó Csütörtökön Rio de Janeiro híres tengerpartján halad az olimpiai láng.
2016. július 24. 19:51 Százezrek demonstráltak Isztambulban Az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott nagyszabású demonstrációt vasárnap Köztársaság és Demokrácia jelszóval a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), a párt elnöke ugyanakkor a puccsisták feletti ítélkezés jogállami keretek között tartását, továbbá a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadságának megőrzését szorgalmazta beszédében.
2016. június 23. 11:29 Meghátrált a francia kormány Először betiltotta, majd pár órával később engedélyezte a francia kormány azt a tüntetést, amelyet csütörtökre hirdettek meg a szakszervezetek. A belügyminiszter javaslatára lerövidített, 1,6 kilométer hosszú útvonalon lehet majd menetelni a Place de la Bastille-tól a Szajna partjáig.
2016. június 20. 20:31 Ismét demonstrálnak migránsok Kiskunhalason Hétfőn ismét demonstrációba kezdtek migránsok a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában.
2016. június 15. 10:53 A fociünnep ellenére forradalmi a hangulat Franciaországban Hiába a labdarúgó Európa-bajnokságot övező csaknem ünnepi hangulat, tovább durvul a politikai helyzet Franciaországban a munka törvénykönyvének módosítása miatt. A szakszervezetek által keddre szervezett országos demonstrációkat számos erőszakos megnyilvánulás kísérte.
2016. június 11. 22:31 MSZP, Jobbik, pedagógusdemonstráció - a nap hírei Hivatalossá vált, hogy négyen pályáznak az MSZP elnöki posztjára. Lemond posztjáról a Jobbik elnöke, ha pártja 2018-ban nem nyeri meg a választást. Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartott a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform a fővárosban.
2016. június 11. 18:13 Bizonyítványt osztott a Tanítanék mozgalom Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartottak a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezésében szombaton a fővárosban. A tanévzáróként meghirdetett rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték.
2016. június 11. 07:46 Demonstráció miatt változik több belvárost érintő BKK-busz menetrendje szombaton Demonstráció miatt több, a belvárost is érintő tömegközlekedési busz menetrendje változik szombat délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2016. május 17. 09:37 Kerülje ma az Erzsébet hidat! Ma is utcára vonultak a taxisok az Uber betiltását követelve. A résztvevők 8 órától kezdtek gyülekezni a Hősök terén, és arra készülnek, hogy majdnem teljesen lezárják az Erzsébet-hidat.
2016. május 10. 17:29 A taxisok a taxis forgalomlassítás beszüntetését kérik A Magyar Taxisok Szakszervezete arra kéri a budapesti taxisokat, hogy hagyjanak fel a lakosságot a taxis társadalom ellen hangoló, heti rendszerességgel megtartott forgalomlassításokkal, gondjaik megoldására válasszák inkább a tárgyalásos megoldást.
2016. május 10. 13:58 Ismét lebénul Budapest egy része kedden délután A demonstráló taxisok a Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé vezető utat is megbénítják kedden délután. A demonstrációt bejelentették a BRFK-n.
2016. május 7. 19:25 Demonstrált a Budapesti Fesztiválzenekar A zenekar azért szervezte a tiltakozó demonstrációt, mert a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy tavalyhoz képest kisebb összeggel támogatja idén a BFZ-t.
2016. május 3. 06:18 Jelentős forgalomkorlátozás lesz Budapest belvárosában ma délután Demonstráció miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz Budapest belvárosában ma délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2016. május 2. 06:38 Budapest belvárosa ismét leáll kedd délután Demonstráció miatt jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában kedd délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2016. április 30. 18:12 Békés tiltakozás Szerbiában Több százan vonultak Belgrád utcáira szombaton az ellenzéki pártok felhívására, amelyek azért tiltakoztak a választási bizottság épülete előtt, mert szerintük csalás történt az előre hozott parlamenti választásokon.
2016. április 28. 09:57 Újra tüntetnek a tejtermelők Tehenekkel vonultak fel a tejtermelők Budapest határában csütörtökön reggel, hogy az alacsony felvásárlási árak, és az olcsó import tej behozatala ellen tiltakozzanak.
2016. április 26. 11:16 Vége a taxisok demonstrációjának Korábban lezárták a Lánchidat Pest felé, a Széchenyi István tér belső sávját, valamint a Fő utcában a kerékpársávot a Batthyány tér és a Clark Ádám tér között.
2016. április 26. 09:34 Több fővárosi busz módosított útvonalon jár a taxis demonstráció miatt Több fővárosi busz módosított útvonalon jár a taxis demonstráció miatt kedd reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán. A Batthyány tér környékén nem lehet közlekedni, de hatalmas a dugó Pesten is.
Lázár János: a bankok becsapták a magyar devizahiteles ügyfeleket, a kormány kiáll a károsultak mellett
Szemtanú tett súlyos állításokat a gödi szennyezésről, Gulyás Gergely: a hatóságok minden szabálytalanságot vizsgálnak