Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: pixabay

Molesztálta 10 éves fiú unokáját

A Miskolci Járásbíróság elrendelte egy borsodi nő letartóztatását, aki többször is molesztálta fiú unokáját - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya pénteken.

A tájékoztatás szerint a sértett gyermekotthonban élt, azonban onnan rendszeresen megszökött és nagyapja borsodi otthonába ment, ahonnan nagyanyja korábban elköltözött. Tavaly májusban az akkor tízéves fiú ebben a lakásban tartózkodott, kérésére a nagyanyja is jelen volt.

Mint írták, hajnalban a gyanúsított odament az alvó kisfiú ágyához, lehúzta nadrágját, majd molesztálni kezdte. Ezt a sértett tiltakozásakor sem hagyta abba, sőt azzal is megfenyegette, hogy megveri, ha nem hagyja magát. A zajokra felébredő nagyapa - miután megbizonyosodott róla, mi is történik - rendőrt hívott és érkezésükig visszatartotta a gyanúsítottat.

A rendőrök a szökésben lévő fiút visszavitték a gyermekotthonba. Kiderült, hogy a gyanúsított már korában is molesztálta a fiút tiltakozása ellenére, melynek az vetett véget, hogy a sértett is veréssel fenyegette meg nagyanyját - írták.

A közlemény szerint a nő cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal, illetve élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettének megállapítására. A gyanúsítás alapját képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, melyet a törvény 10-20 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

A bíróság álláspontja szerint a büntetési tétel nagysága önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet az asszony személyi-, vagyoni körülményei sem ellensúlyoznak. Nem zárható ki az sem, hogy a nő a sértettet, tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené, így veszélyeztetve a bizonyítást - közölte a törvényszék.

A végzés nem végleges.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×