Infostart.hu
eur:
376.78
usd:
323.22
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Pexels.com

Egy akció, két lopott bicaj Zuglóban – képek

Az „enyveskezű” gyanúsított koránt sem volt ismeretlen a hatóságok előtt.

Nem kesergett sokáig az a zuglói férfi, akitől április közepén lopták el a bringáját. Előkapta a mobilját, és a biciklijére rejtett helymeghatározó jeleit követve máris a kerékpár nyomába eredt. Amint a jel elég közelinek tűnt, értesítette a kerületi rendőröket – olvasható a BRFK közösségi oldalán.

A zuglói rendőrök azonnal reagáltak, és ellenőrizték a GPS által jelzett társasházat. De hiába kutatták át az épületet, a bringának hűlt helye volt. A volt biciklitulajdonos szerencséjére a körzeti megbízott, Őz Miklós r. törzszászlós úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét, így azonnal beugrott neki, hogy hol érdemes még kutakodni.

Nem kellett messzire menniük, egy a közelben lévő lakás nyitott ajtókkal fogadta őket. A jelenlévő R. László készségesen beengedte a rendőröket, engedélyével át is nézték a lakást, ahol egy függöny mögé elrejtve rábukkantak a sértett kerékpárjára. Sőt, nemcsak arra, hanem egy pléd alatt egy másikra is, amit – enyhén szólva – gyanús körülmények között tárolt a lakás bérlője. R. László a bicikliről csak annyit tudott mondani, hogy egy ismerősétől kapta. Így a rendőrök „megszabadították őt a bringatárolás terheitől”, és lefoglalták ezt a biciklit is – írják.

A második kétkerekű gazdájának felkutatása sem okozott sok fejtörést a rendőröknek. A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányság Készenléti Alosztályának egyik nyomozója, Pók József r. zászlós abban a reményben töltötte fel a bringa fotóját egy közösségi médiás csoportba, hogy a bicikli egykori tulajdonosa talán ráismer szeretett járgányára.

Nem is kellett soká várni, néhány nappal később jelentkezett a második sértett is, aki fotókkal igazolta, az a bringa bizony az övé volt.

Őz Miklós r. törzszászlós és Pók József r. zászlós sikeres felderítő munkájának köszönhetően egyetlen akcióval nem egy, hanem két lopott bicajt sikerült visszajuttatni jogos tulajdonosához.

Ráadásul az intézkedés során kiderült, hogy R. László neve korántsem ismeretlen a hatóságok előtt. A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányság több hasonló vagyon elleni ügyben is vizsgálódik vele kapcsolatban.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×