Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egy rendőrautó fedélzeti videokamerája rögzít egy igazoltatást Csongrádon 2014. január 27-én. Az érintett önkormányzatok támogatásával az intézkedéseket rögzítő kamerákat szereltek a Csongrádi Rendőrkapitányság szolgálati járműveibe.
Nyitókép: Kelemen Zoltán Gergely

Rendőrgázolás történt egy Budapesthez közeli településen

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Közleményük szerint január 22-én este egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során - polgárőrök jelenlétében - ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

A rendőrök az egyik, járó motorú autóban egy férfit találtak, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el - így a település közigazgatási területét nem hagyhatta el -, és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le. Az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy a rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult. A rendőr ráesett a motorháztetőre, ahonnan oldalirányban leesett, de meg tudott állni a lábán. A férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését - áll a közleményben.

Képünk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Donald Trump kiakadt, vizsgálatot indít a demokraták ellen

Donald Trump kiakadt, vizsgálatot indít a demokraták ellen

Donald Trump amerikai elnök szombaton arra utasította az igazságügyi minisztériumot, hogy indítson vizsgálatot a demokraták ellen, mert állítása szerint tömegesen fenyegetnek embereket alkotmányos vádeljárással (impeachment) és más büntetésekkel. Az elnök a közösségi médiában közzétett bejegyzésében – bizonyítékok bemutatása nélkül – bűncselekménynek nevezte politikai riválisai lépéseit, alig néhány nappal azután, hogy a demokraták komoly győzelmet arattak a félidős választásokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×