Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Egy álrendőr és egy álügyvéd együtt vert át embereket

A csalók rendőrnek és ügyvédnek adták ki magukat, ékszereket és nagy összegeket csaltak ki aggódó idősektől. A rendőrök egy cseh és egy szlovák férfit vett őrizetbe.

Egy banda tagjai Budapesten idős nőket megtévesztve csaltak ki tőlük jelentős összegeket. Újbudán 2024. november 19-én azzal hívtak fel egy asszonyt, hogy a lánya egy fegyvert tartalmazó csomagot adott fel a postán - írja közleményében a rendőrség.

Azt mondták, hogy emiatt őt elfogta a rendőrség, és a lányának azonnal ékszerre és pénzre van szüksége, hogy kiengedjék. Az idős édesanya a telefonon kapott utasításoknak megfelelően egy közeli parkban tette le az ékszereivel teli táskát.

Másnap 11 millió forintot vett ki egy pénzintézetből, amit szintén a bűnözők instrukciói szerint egy táskában letett valahol.

November 21-én délután a XII. kerületben hasonló módszerrel csaltak ki pénzt egy másik idős nőtől. A 78 éves sértettnek ügyvédként mutatkoztak be, és ugyanazzal az ürüggyel, hogy a fia csomagot adott fel, melyben fegyver volt, körülbelül 3 millió forintot kértek tőle. Az asszonytól két férfi vette át a pénzt, majd autóval elhajtottak. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói összehangolt felderítőmunkával azonosították a feltételezett elkövetőket, és egy órán belül a XII. kerületben elfogták őket.

A cseh és szlovák állampolgárságú férfiakat gyanúsítják a XI. kerületi bűncselekménnyel is. Az aznap kicsalt pénzt hiánytalanul megtalálták náluk, és visszaadták a becsapott néninek. A XI. kerületi nyomozók a 31 éves cseh, valamint a 40 éves szlovák állampolgárságú férfit csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Harmadik társukat - aki a gyanú szerint a telefonhívásokat bonyolította le - még keresik a rendőrök.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×