Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Egyre duzzad a vesztegetési ügy, már harmincnál is több gyanúsított van, többségük rendőr

További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásában már 33 gyanúsított van, köztük 30 rendőr.

Mint a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a regionális nyomozó ügyészség a korábbi több, nagyszabású, összehangolt eljárási cselekményéhez hasonlóan, csütörtökön is több személyt érintően végzett elfogásokat, kutatásokat és gyanúsítotti kihallgatásokat 40 ügyész és rendőr közreműködésével. A bűnügyi akcióban az ügyészség felkérésére részt vett a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség több egysége és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság is - jelezték.

A regionális nyomozó ügyészség a négy rendőr szolgálati helyén, valamint az érintettek lakóhelyén tartott kutatásokat, amelyek során "készpénz, személygépkocsi és motorkerékpár, valamint bankszámla zárolásával és lefoglalásával több, mint 6 millió forint értékben biztosított igazolatlan eredetű vagyont".

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vagyon-visszaszerzési hivatala közreműködésével az eddigi eljárásban összesen közel 300 millió forint értékű vagyon elvonása történt meg a vagyonelkobzás biztosítása érdekében - ismertették.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 márciusától a biharkeresztesi határrendészeti kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket, amelyek megvalósításában civil személyek is segítségükre voltak.

A regionális nyomozó ügyészség által az eljárásba most bevont négy gyanúsított szabadlábon védekezik. A gyanúsítottak egyike sem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, valamennyien panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Vezető beosztású, vagy tiszti rendfokozatú határrendész nincs a gyanúsítottak között - tájékoztatott a főügyészség.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×