Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Így pecázott össze magának félmilliónyi büntetést és hatévi eltiltást egy balatoni horgász

Nem volt elég a notórius orvhorgásznak, hogy korábban többször is elkapták, ismét kockáztatott - és pórul is járt.

Az említett horgászt a tavalyi év folyamán háromszor is rajtakapták a Pecaverzum beszámolója szerint:

  • először április 23-án, Balatonboglár térségében, amikor nem vezette be a kifogott halakat a fogási naplóba, ekkor 105 ezer forintra büntették, 18 hónapra eltiltották és engedélyét bevonták,
  • ez azonban nem tántorította el, de augusztus 27-én ismét elkapták a halőrök,
  • majd végül szeptember 26-án "akadt horogra" ismét a visszaeső orvhorgász, ezúttal már egy 157 500 forintos bírsággal és 24 hónapos eltiltással gazdagodott.

Mint írják,

a térségben jól ismert pecás 2023 folyamán három halőri ellenőrzés következtében összesen 498 750 forintnyi bírságot és 72 hónap eltiltást szedett össze.

A portál megemlíti, hogy van rosszabb ennél is, ugyanis egy korábban már büntetett, esetenként akár hat bottal pecázó balatonfűzfői lakost négyszer marasztalt el a hatóság, 2 225 475 forintnyi büntetést és 100 hónapnyi eltiltást szabva ki rá. Így valószínűleg ő a csúcstartó a Balatonnál szabálytalanul horgászók körében.

"Ismétlődő szabálysértés esetén a hivatal bírsághatározataiban a jogszabályokban meghatározottak szerint folyamatosan növekvő összegű bírságokat és egyre hosszabb mértékű horgászattól való eltiltást szab ki" - írta a lap korábbi megkeresésére a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal. Közölték továbbá, hogy amennyiben a szabálysértő a bírság megfizetésének nem tesz eleget, a hivatal a bírsághatározatokat a végrehajtó hatóságnak átadja végrehajtásra.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×