Infostart.hu
eur:
368.07
usd:
317.74
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
fotó: pixabay
Nyitókép: Pixabay

Kevés híján elgázolta a rendőrt, de aztán pórul járt

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt pénteken menekülés közben majdnem elgázolt egy rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Azt írták, hogy a hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt kihallgatott, 33 éves hevesi férfi március 31-én eltiltás hatálya alatt vezette gépkocsiját, amellyel nem állt meg egy stoptáblánál.

A kereszteződésben álló rendőrök üldözőbe vették az autót és fényjelzéssel jelezték a sofőrnek, hogy álljon meg. A férfi azonban továbbhajtott a 3-as főúton, majd letért és a bicikliúton haladt tovább.

A rendőrök a járművet megközelítve újra fény- és hangjelzést adtak, valamint hangosbeszélőn szólították fel megállásra a sofőrt, ő azonban továbbra sem tett ennek eleget. Autójával letért a búzaföldre, majd visszafordult a 3-as főút felé.

Az eljáró rendőrök ekkor leállították szolgálati gépjárművüket, majd láthatósági mellényt viselve kiléptek a főút ellentétes irányú forgalmi sávjaiba, ahol egyikük megállította a forgalmat, míg a másik karjelzéssel próbálta megállítani a közeledő férfit.

A sofőr nagy sebességgel haladt tovább, áttért a szemközti forgalmi sávba, ezért az egyik járőrnek el kellett ugrania, hogy elkerülje a balesetet.

Az elkövető rövid ideig a menetiránnyal ellentétes forgalmi sávban haladt, majd visszatért a saját sávjába és menekült tovább.

A többszörösen büntetett előéletű férfi - aki három, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll - cselekményével erőszakkal akadályozta a rendőri intézkedést, és szándékosan közvetlen veszélynek tett ki a rendőrök életét, testi épségét, ezért az ügyészség elrendelte az őrizetét - áll a közleményben.

A bíróság a nyomozó ügyészség indítványával mindenben egyetértve - a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel - egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - közölte az ügyészség.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: az Európai Tanács vezérével tárgyalt Magyar Péter, sikerült teljesíteni a követelményeket, jöhetnek az uniós források

Tisza-kormány: az Európai Tanács vezérével tárgyalt Magyar Péter, sikerült teljesíteni a követelményeket, jöhetnek az uniós források

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerda este Budapesten tárgyalt Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből (MFF) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne. Kapitány István szerda este bejelentette, hogy Magyarország teljesítette az európai uniós források megszerzéséhez szükséges összes feltételt, így közel tízmilliárd euró érkezik az országba. A miniszter részletezte azt is, milyen formában támogatják majd a hazai vállalkozásokat az MFB-nek jutó, mintegy 645 milliárd forintos tőkemelésből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×