Infostart.hu
eur:
367.75
usd:
317.15
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: Pixabay

Lebukott a család: kábítószert árultak Budapesten, most gyanúsítottként hallgatják ki őket

A kirendelt szakértő megállapította: a házaspártól lefoglalt marihuána feketepiaci értéke 2,4 millió forint értékű.

A rendőrök január 27-én Józsefvárosban rajtaütöttek egy házaspáron, akik az információk szerint kábítószert árultak. A kutatás során alufólia-pakkokba csomagolt – összesen 28,6 gramm – kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint pénzt is lefoglaltak – írja a police.hu.

A 24.hu szerint a nyomozók átkutatták a pár által fenntartott másik lakást is, ahol a bútorok közé rejtve 322 gramm növényi törmeléken kívül a drog porciózásához használt mérlegeket, nejlontasakokat, csomagolóeszközöket is találtak. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésében részt vett a házaspár 30 éves fia is.

A nejlonba
A kábítószert alufólia-pakkokba csomagolták.

A férfit néhány órával később fogták el, és egy luxusterepjárót is lefoglaltak tőle.

Lefoglalták a luxusterepjárót.
Lefoglalták a luxusterepjárót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a család három tagját bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatta ki.Őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×