Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
312.85
bux:
148349.88
2026. szeptember 4. péntek Rozália
flashers of a police car
Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Fejlemények a két évvel ezelőtti terézvárosi gyilkosság ügyében

Vádat emeltek az ellen a nő ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön,

A közlemény szerint a (most) 43 éves nő – aki két hónappal korábban szabadult egy másik büntetőügyben elrendelt letartóztatásból és hajléktalanként élt Budapesten –, április 16-án találkozott a 64 éves férfival, kéregetés közben.

A Nyugati térnél leszólította a férfit, a sértett meghívta magához a nőt VI. kerületi, Bajza utcai lakásába, ahol italoztak, beszélgettek. Eközben a vádlott a férfire támadt és egy zsebkéssel többször megszúrta, megvágta. A férfi belehalt sérüléseibe.

Ezután a vádlott értékek után kutatott a lakásban és néhány tízezer forint értékben egyebek között fúrókészletet, távcsövet, mobiltelefont, csomagolt kávét vett magához. A bejárati ajtó előtti biztonsági rács miatt azonban csak órákkal később jutott ki a lakásból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói az egyik szomszéd bejelentése után fél napon belül elfogták a tettest.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt nyújtott be vádiratot, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva, azzal, hogy ne bocsáthassák feltételes szabadságra – írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában
Tudósítónktól

A lengyelek korlátoznák az orosz diplomaták mozgását egész Európában

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×