Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
311.79
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Polcie.hu

Eredményes vádemelés a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügyben

A rendőrök 2016 őszén, a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók, és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügy összesen nyolc vádlottjával szemben a bíróság elsőfokú, marasztaló döntést hozott.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot összesen nyolc személlyel szemben.

A vádirat lényege szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyükön lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A rendőrség szervezett akció keretében, a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével 2016 őszén, több helyszínen, így Jászberény, Galgaguta, Bőny településeken tartott házkutatást. A különböző helyszíneken összesen

több mint 30 lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem 1 kilogramm tömegű robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A vádirat szerint továbbá a vádlottak közül ketten, népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. Nevezetesen, a szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015. és 2016. évben több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött. A nagy nyilvánosság előtt közzétett írások zsidó- és migránsellenes hangvételűek voltak, alkalmasak voltak arra, hogy az írásokat olvasó személyekben gyűlölet keltsenek.

A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a bíróság elsőfokú ítéletet hozott; hét vádlottat lőfegyverrel és/vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük két vádlottat emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat – egyiküket lőszerrel visszaélés bűntette mellett – közösség elleni uszítás bűntettében találta a bíróság bűnösnek. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a főügyészség a vádlottak terhére, a kiszabott büntetések súlyosításáért jelent be fellebbezést.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×