Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
316.45
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
M. Richárd (k) távozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből 2017. augusztus 21-én. A bíróság elrendelte a házi őrizetét a férfinak, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott. Két ember életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, miután két gépjármű összeütközött és az egyik a közeli trolibuszmegállóba csapódott.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Büntetőeljárást indítottak M. Richárd halálának ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoznak, gyanúsítotti kihallgatás még nem volt.

Büntetőeljárást indított az ügyészség M. Richárd ügyében, miután a Dózsa György úti baleset miatt három és fél év fogházra ítélt férfi jogi képviselője feljelentést tett az év elején azért, mert az akkor még börtönben tartózkodó ügyfele szerinte nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban a tavaly decemberi sztrókja után – írja a 24.hu.

M. Richárdot válságos állapotban vitték tavaly év végén a berettyóújfalui börtönkórházba – emlékeztet a cikk –, áprilisban ismét agyvérzést kapott, majd múlt hét közepén folyamatosan romlani kezdett az állapota és annyira felszökött a láza, hogy azt a gondos kezelés ellenére sem tudták levinni az orvosok. Ezt már nem bírta el a férfi szervezete és múlt csütörtökön este meghalt.

A 24.hu-nak a Központi Nyomozó Főügyészsége szóvivője, Kovács Katalin azt a tájékoztatást adta, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség. Az eljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, és újabb feljelentés sem érkezett az ügyészségre a férfi halála után.

Felidézik, hogy január végén Mocsai Gergely, M. Richárd ügyvédje arról beszélt a Fókuszban, hogy szenteste napján a sztrókja után megvizsgálták ugyan a férfit, de aztán egy napig feküdt a cellájában orvosi ellátás nélkül. Az őt egy vesztegetési ügyben képviselő Jován László ügyvéd szerint a sorozatos mulasztások miatt halt meg a nyolcvan kilót fogyó ügyfele. Azt állítja, az első sztrókját követően az orvosi szakvélemény azt állapította meg, hogy jó eséllyel felépül M. Richárd, ha szakszerű ellátást kap. Elmondása alapján a gondot az okozta, hogy

a három alapbetegségre szedett gyógyszerét nem hangolták össze az újjal.

M. Richárd élettársa a Fókuszban azt mondta, hogy a férfinek szívbillentyűműtétje volt, emiatt kötelező kontrollra járt hathavonta, ilyenkor állították be a gyógyszereit. Tudomása szerint erre tavaly január 18. óta nem került sor. Mint mondta, párja emellett szteroidfüggőségben és mellékvesekéreg-elégtelenségben is szenvedett, de problémái voltak a prosztatájával is, és csak egy speciális berendezéssel tudott aludni az alvászavara miatt.

A büntetés-végrehajtás a 24.hu megkeresésére visszautasította a vádakat.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×