Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Pixabay

Nyomozó ügyészség: nem erőszakolták meg kollégái a rendőrnőt – íme a részletek

A rendőrnő azt mondta, hogy határrendészeti szolgálata idején két kollégája elkábította, majd mindketten közösültek vele.

Nem erőszakolták meg kollégái a feljelentést tevő rendőrnőt, ezért az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Mint felidézték, egy rendőrnő feljelentése alapján nyomozást rendeltek el más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal többek által elkövetett szexuális erőszak, kényszerítés hatósági eljárásban, tiltott adatszerzés, hivatali visszaélés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Az esetről korábban az Infostart is írt.

A rendőrnő azt mondta: háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája - egy harmadik társuk által a lefoglalt szerekből eltulajdonított anyaggal - elkábította, majd mindketten közösültek vele. A nő állítása szerint az elkövetők a történtekről videofelvételt készítettek, amelyet közzétettek az interneten, valamint egy üzenetküldő alkalmazáson, a rendőrségi laktanyában lévő ágya fölé és a zuhanyzóban elhelyezett kamerák felvételeivel együtt. Minderről két hónappal később értesült, amikor egy kolléganője megmutatta neki és meg is osztotta vele a videofelvételt - közölte. A rendőrnő beszélt arról is, hogy az egyik erőszaktevő beszámolt neki az elkövetés részleteiről, megöléssel fenyegette, ha erről bárkinek beszél, és azt is mondta neki, hogy rajta kívül két másik kolléganőjüket is "elintézték".

A KNYF közleménye szerint azonban a széles körű nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták; a nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor. A rendőrnő nem is beszélt azzal a kolléganőjével, akitől - állítása szerint - tudomást szerzett a történtekről.

A hivatkozott videofelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak.

A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány. A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el - sorolták.

Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg és sérelmére más bűncselekmény sem történt; mindezek alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette – írta a KNYF a közleményében.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×