Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
317.61
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pexels.com

Éveken át molesztálta nevelt lányát - ennyi jár érte

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a  vádlott letartóztatását fenntartó törvényszéki határozatot.

A Gyulai Törvényszék a 2020. szeptember 10. napján hozott ítéletével a terheltet szexuális erőszak bűntette miatt 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott

2012 végén kezdett szexuálisan közeledni az akkor 7 éves sértetthez,

és több mint öt éven keresztül, havi rendszerességgel előbb fajtalanságra, majd miután a sértett betöltötte a tizenkettedik életévét, közösülésre is kényszerítette őt. A vádlott következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az elsőfokú ítélet ellen az elsőfokon eljárt ügyészség valamint a terhelt és védője is fellebbezést jelentett be.

Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően a törvényszék a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott letartóztatását, amit a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indokoltnak tartott, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta a vádlott és védője fellebbezése alapján eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

A Szegedi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság és a fellebbviteli főügyészség indokaival. Egyrészt az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama miatt a terhelttel szemben fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, másrészt, mivel a vádlott hosszú időn keresztül követte el a bűncselekményt a nevelt gyermeke sérelmére,

tartani lehet attól is, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el.

A terhelt bűnösségének kérdésében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×