Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
317.64
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
A Szentendrei Rendőrkapitányság rendőrei beszélgetnek egy nővel az unokázós csalások megelőzését szolgáló Bontsa a vonalat! kampány során Szentendrén 2020. július 6-án.
Nyitókép: A Szentendrei Rendőrkapitányság rendőrei beszélgetnek egy nővel az unokázós csalások megelőzését szolgáló "Bontsa a vonalat!" kampány során Szentendrén 2020. július 6-án. (MTI/Mohai Balázs)

Megdöbbentő összegeket csaltak ki unokázással a fővárosban

Harmadára esett vissza 2018-hoz képest az úgynevezett unokázós csalásokkal okozott kár Budapesten - közölte a rendőrség, nyilvánosságra hozva az adatokat is. A rendőrség két bűnszervezetet azonosított.

Két éve még több mint 600 millió forintot "zsákmányoltak" az elkövetők idős embereket megtévesztve, míg az idén eddig 95 millió forintot - számoltak be a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdai sajtótájékoztatójukon.

Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese felidézte: 2018 novemberében hozták létre azt a tizenkét tagú csoportot, amelynek kifejezetten erre a bűncselekménytípusra kellett kialakítani bűnmegelőzési és felderítési stratégiát.

Az ezredes közlése szerint

ezek a bűncselekmények jellemzően szervezett körökhöz voltak köthetők, és szinte mindig ugyanazt a módszert alkalmazták.

A sértettet a szervezet egyik irányítója hívta fel legtöbbször egy angliai telefonszámról és az időskorú rokonának adta ki magát. A telefonáló volt, hogy azt állította, balesetet okozott és a kár megtérítéséhez van szüksége azonnal pénzre, de "bevált" módszerük volt az is, hogy azt mondták az időseknek: egy kétes ügy, vagy tartozás miatt tartják őket fogva, és csak a kért összeg fejében engedik el őket.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozásokat, meggyőzte a sértettet, mivel ő nem tud elmenni a pénzért, azt adják oda egy hozzájuk küldött ismerősüknek. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítottak, aki a pénzt, ékszereket átvette, majd a csomagot továbbadva eljuttatta azt a szervezet irányítóinak.

Pál Adrián elmondta: két bűnszervezetet azonosítottak. Az egyik vezetőit, N. Csabát és L. Máriát október 1-jén, H. Ernőt és H. Marinát november 10-én fogták el az Egyesült Királyságban, ők jelenleg kiadatási őrizetben vannak. A másik angliai szervezet vezetésével gyanúsítható L. Attilát és H. Anasztáziát nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik. Az "unokázós" nyomozók

az Egyesült Királyságból irányított két szervezet tagjai közül 82 csalót: 63 futárt, 12 irányítót és 7 szervezőt fogtak el.

Ismertette azt is: a két év során elfogott csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, így a vagyonvisszaszerzéssel kártalanítani tudtak számos becsapott idős embert.

A sajtótájékoztatón lejátszottak egy olyan telefonbeszélgetést, amelyet akkor rögzítettek, amikor azonosították az egyik elkövetőt, és a hatóságok figyelték a hívásait. Ezen az hallható, ahogy egy férfi, magát a sértett fiának kiadva, egy idős nőt arra vesz rá, hogy az otthon tartott pénzét küldje el neki, mert ittasan balesetet okozott.

Nagy-Kovács Dávid, a BRFK betörési alosztályának vezetője rámutatott: eleinte fiatalokat küldtek futárnak, de később szélesítették a kört és a legidősebb futár egy 74 éves férfi volt, aki 20 millió forintot vett át egy idős nőtől. Ebben az esetben a rekordösszegű kicsalt pénzt hiánytalanul visszakapta a sértett. Volt olyan futár is, aki feladta magát, miután hallott a sorozatos rajtaütésekről - mondta az őrnagy.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×