Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.78
bux:
144412.52
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Police.hu

Jó reggelt, itt a rendőrség: pofátlan csalókat vontak ki a forgalomból – videó

Üdülési jogokkal csaló bűnszervezetet számoltak fel a pécsi rendőrök egy összehangolt akcióban Budapesten. A gyanúsítottak csaknem négyszázmillió forint kárt okoztak mintegy hatszáz embernek – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök az akció során az elkövetéssel gyanúsítható 48 éves budapesti szervezőt, további öt nőt és három férfit fogtak el kedden. Az otthonukban tartott házkutatáson órákat, ékszereket és készpénzt foglaltak le.

A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint a bűnszervezet tagjai az ország több pontján szervezett előadásokra olyan embereket hívtak meg, akik szerették volna értékesíteni az üdülési jogukat. Rávették a jogosultakat arra, hogy az üdülési jog értékesítésére előszerződést kössenek velük, az értékesítésért pedig jutalék címén előre pénzt szedtek be, illetve utaltattak a társaság számlájára a többségében időskorú sértettekkel.

A csalók később – a további pénzszerzés reményében – ismét rendezvényt szerveztek a korábbi meghívottaknak, mondván, sikeres volt az értékesítés, sőt magasabb vételárat ajánlottak. Az előzőleg kötött szerződéseket elvették, és egy új szerződést adtak át a sértetteknek, akiknek ezután a vételár-különbözetből adódóan ismét jutalékot kellett fizetniük.

Külföldi cégek, illetve külföldi magánszemélyek aláírásaival ellátott adásvételi szerződéseket adtak át a sértetteknek, miközben ezek a cégek és személyek valójában nem kívánták megvásárolni az üdülési jogot. A szervezet tagjai az üdülési jogok értékesítéséért semmit nem tettek, pusztán a jutalékot csalták ki az ügyfelektől.

Ígéretet tettek arra is, hogy amennyiben nem sikerül az értékesítés, a jogot az ő cégük vásárolja meg egy év elteltével, azonban a társaságot egy év után már nem lehetett elérni.

A csalók 575 embert tévesztettek meg, és mintegy 370 millió kárt okoztak nekik.

A bűnszervezet tagjai ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×