Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Police.hu

Miskolc környékén terítette a drogot, gyorsan lebukott

Tizenkét évet kaphat a meggondolatlan cselekménysorozatért.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek letartóztatását szombaton rendelte el a Miskolci Járásbíróság - közölte Horváth Dóra, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a férfi október 21-e előtt többször adott el drogot Miskolc környékén élő ismerőseinek, a gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

A férfi ellen kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, amely bűncselekmények miatt

akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is

kiszabható, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el.

Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását, amelyet az ügyész elfogadott, a gyanúsított és a védője fellebbezett, ezért a végzés nem végleges - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×