Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pixabay

„Rendőrség, le a földre!” – trükkös rablók fosztottak ki egy győri párt

A vádlottak korábban betörtek egy garázsába is, ahonnan 4 millió 519 ezer forint értékben hoztak el értékeket.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a három férfi közül az egyik azzal kopogtatott be az ismerőséhez, hogy cigarettát kérjen tőle. Mikor a sértett megjelent az ajtóban a cigarettával, a második férfi fegyvernek tűnő tárgyat fogott rá és azt kiáltotta, hogy „Rendőrség, le a földre!”, majd hátrálásra kényszerítette. Ezt követően a harmadik férfi is belépett a lakásba, és a felszólításra a fal felé forduló sértettet szemmel tartotta, míg a fegyveres társa a lakásban kutatott – idézi a Kisalföld.hu az ügyészség közleményét.

A rablás ideje alatt a fegyveres és a sértettet szemmel tartó férfi „kollégának” szólították egymást és közölték a sértettel, hogy „füves cigarettát” keresnek. A cigarettáért bekopogtató társuk pedig bilincselést színlelve hátrafogta a sértett kezeit.

A vádlottak 400 ezer forint értékben órákat, karkötőket és készpénzt zsákmányoltak a sértettől és barátnőjétől, majd előbbit levetőkztetve, letérdeltetve távoztak a helyszínről.

Az ügyészség közleményéből kiderül, a vádlottak kilenc nappal korábban betörtek egy családi ház garázsába is, ahonnan 4 millió 519 ezer forint értékben hoztak el értékeket, köztük 40 darab felnit. Emellett egy hónappal korábban az egyik vádlott betört egy másik családi házba is, ahonnan 483 ezer forint értékben hozott el értékeket, sarokkádat, garázsajtót és más tárgyakat.

Az ügyészség az elkövetőket minősített rablással és minősített lopással, illetőleg egyiküket minősített lopásokkal vádolja. Velük szemben halmazati büntetésként tizenöt év szabadságvesztés is kiszabható – áll az ügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×