Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Police.hu

Elfogták a szörnyű budapesti bűncselekmény gyanúsítottjait

Elfogták a rendőrök azt a párt, akik magukat virágkézbesítőnek álcázva raboltak ki és bántalmaztak egy fiatal nőt óbudai lakásán. A tettesek megbízóját is őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Azt írták: hétfőn éjjel egy óbudai házaspár tett bejelentést a rendőrségre, mert társasházuk egyik lakásából egy nő segélykiáltásait hallották, akit bezártak lakásába. Az ingatlanba a rendőrök a katasztrófavédelem emelőkocsija segítségével a teraszról jutottak be.

A rendőrségnek a sértett azt mondta: este egy ismeretlen nő csengetett be hozzá azzal, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte. A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték, szájába ruhadarabot tömtek és fejét is letakarták.

Ezután hallotta, hogy lakásában kutatnak, majd távozás előtt egy fém rúddal még többször megütötték, rázárták a lakást, és kulcsait is elvitték.

A támadók a lakásból közel 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket - közölte a rendőrség.

Hozzátették: a rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően találták meg azt az autót, amivel a tettesek a lakáshoz érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti, 27 éves S. Mátét és társát, a szintén budapesti, 24 éves B. Vivient csütörtökön közös újpesti otthonukban fogták el.

A párt rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során felmerült a gyanú, hogy az elkövetők felbujtója a sértett egyik volt barátja, a 38 éves V. Bálint volt. Őt szombaton fogták el lakásán, és kihallgatását követően - őrizetbe vétele mellett - a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×