Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Fejlemény a zuglói emberrablási ügyben

Újabb gyanúsítottat tartóztatott le a bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.

A gyanú szerint a sértettet több férfi elrabolta, fenyegette, súlyosan bántalmazta, és szabadon bocsátásáért 20 millió forintot követelt. Miután a sértett nem tudott fizetni, elengedték.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, augusztus 16-ig rendelte el az újabb gyanúsított letartóztatását. A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, büntetési tétele magas, ezért alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne. Továbbá a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, a gyanúsításban szereplő bűncselekmény elkövetésekor is folytak ellene büntetőeljárások, és a bűnismétlés veszélye is fennáll. Mindezek miatt a bíróság úgy ítélte meg, hogy indokolt a letartóztatása.

A felfegyverkezve elkövetett zuglói emberrablás ügyében korábban már három embert letartóztattak.

A rendőrség szerdán sajtótájékoztatón közölte: hat emberrabló július 6-án ejtette foglyul a sértettet, csaknem két napon át kínozták, verték, eltörték kulcscsontját, arccsontját. Váltságdíjként előbb öt, majd húszmillió forintot követeltek. Az emberrablás hátterében feltehetően egy eltűnt autó állhatott. Két emberrablót még keresnek a nyomozók.

A rendőrség szerint ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×