Infostart.hu
eur:
379.87
usd:
321.9
bux:
126829.02
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Police.hu

Harminc éve nem láttak ilyen brutális emberrablást a budapesti rendőrök

Húszmillió forint váltságdíjat követeltek elrablói egy zuglói férfitől, akit csaknem két napon át kínoztak, több csontját is eltörték.

Balotai Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának vezetője elmondta: a sértetett július 6-án hat férfi rabolta el, közülük négyet már elfogtak a rendőrök. Az emberrablás hátterében egy eltűnt autó állhat.

A nyomozók éppen az eltűnt Ford Mustang miatt mentek ki július 7-én a sértett zuglói lakására. Azt látták, hogy a rossz állapotban lévő férfit barátai támogatják le a lépcsőn. Azt állították, hogy motorbalesetet szenvedett, de a rendőrök arra gyanakodtak, hogy a férfit valójában megverték, amit aztán megerősített a kórházi vizsgálat.

Kiderült, hogy múlt hétfőn a zuglói társasház mélygarázsában három férfi rátámadt a sértettre, autóba ültették és egy Cinkotai úti telephelyre vitték. A garázsban úgy döntöttek, vascsővel eltörik túszuk lábát, hogy ne tudjon elmenekülni.

Ezután először 5 millió, majd 20 millió forintot követeltek tőle váltságdíjként. Folyamatosan verték foglyukat, eltörték a kulcscsontját és szilánkosra törték az arccsontját is.

A férfi próbált pénzt szerezni ismerőseitől, de nem járt sikerrel. Elrablói számára is világossá vált, hogy esélye sincs az összeg előkerítésére. Emiatt azt fontolgatták, hogy "eltüntetik", ám végül szabadon engedték, egy Csömöri úti felüljáró alatt kitették.

A férfit a barátai vitték haza, a rendőrök pedig éppen akkor érkeztek, amikor kórházba indultak vele.
Négy embert fogtak el eddig, őket minősített emberrablás bűntettével gyanúsítják, két emberrabló azonosítása még tart. Időközben meglett a Ford Mustang is - ismertette Balotai Attila. Ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon - mondta a főosztályvezető.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mutatjuk, hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre

Mutatjuk, hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×