Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Két betörés, három fegyver, kilenc gyanúsított - videó

Egy hónapon belül azonosították az esztergomi rendőrök az elkövetőket és sorra a lopott fegyvereket is megtalálták.

Egy süttői présházba ment be a gyanú szerint a 30 éves férfi és 29 éves társa február 5-ére virradóra. Elemlámpát, távcsövet, szerszámgépeket, három lőfegyvert, egy légpuskát, valamint egy nyílpuskát is magukkal vittek a házból. A tulajdonos, amint észrevette a lopást, feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök egy hónapon belül azonosították és lopás bűntett, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a feltételezett elkövetőket.

Nem ez volt az egyetlen bűncselekmény, amit az egyik gyanúsított egy másik társával elkövetett. Két héttel később a süttői Szitli dűlőbe mentek, az ablakot betörve és az ajtót befeszítve megpróbáltak bejutni egy borospincébe, azonban amikor megszólalt a riasztó, elmenekültek.

A rendőrök elfogták azt a 28 éves nőt is, aki a három férfit a bűncselekmények helyszínére vitte, majd a betöréseket követően elszállította őket.

Az esztergomi rendőrök az eljárás során, kitartó nyomozás eredményeképpen azonosították azokat is, akik a lopott fegyvereket és a bűncselekményből származó egyéb tárgyakat az elkövetőktől megvásárolták. Az eljárási cselekmények során megtalálták a lopott fegyvereket és lefoglalták azokat - rja a nyomozásról a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×