Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Brutális módon öltek meg egy kutyát Dorogon

Csavarokkal teleszurkált virsli miatt pusztult el egy eb, de az ismeretlen elkövető több kertbe is bedobálta a veszélyes falatokat. A lakók közül többen feljelentést tettek.

Az egyik dorogi utcában szórta tele a kerteket valaki bútorcsavarokkal teleszurkált virslidarabokkal. Egy 8 éves malamut evett belőle, nem sokkal később rosszul lett. Gazdái azt hitték, hogy egy korábbi betegsége újult ki, eszükbe sem jutott, hogy valaki szándékosan bántotta.

A kutya kedvetlen volt, nem nagyon bírt felállni, aztán elkezdett maga alá csinálni, hányt, amiben már vér is volt – mondta az ATV-nek a kutya gazdája. Már hozzá sem lehetett érni, mert látszott rajta, hogy fáj mindene. A kutyát végül el kellett altatni.

Egy másik eb szerencsésebb volt. Bár megműtötték, de élve megúszta a történteket. A röntgenfelvételén jól kivehető a két hegyes csavar. Csak a szerencsén múlt, hogy nem szúrta át a beleit vagy a gyomrát.

A szomszédok olyan virsliket találtak az udvarokban, amelyekben szegek voltak. Az utcában többen feljelentést tettek, kamerafelvételeket is vittek a rendőrségre, de a lakók csak találgatják, hogy ki és miért támadta meg a kutyákat.

A jelenlegi szabályozás szerint állatkínzásért két év börtön adható, ha az elkövető különös szenvedést okoz az állatnak, akkor három évet is kaphat.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×