Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.93
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Óriási változások a lopott magyarországi autók friss listáján

Vidékről lopták el a személyautók felét a tolvajok 2019 első felében, soha ilyen magas arányt nem közölt még a rendőrség.

A személygépkocsi-lopások 54 százaléka történt a fővárosban 2019 első félévében - írja az ORFK adatai alapján a Vezess. Ilyen kedvező arány még sosem volt, korábban Budapesten lopták el az autók 80-90 százalékát. Ha minden jármű lopási statisztikáit nézzük, még inkább a vidék felé billen a mérleg: a Budapestről eltűnt gépjárművek aránya 45,9 százalék volt.

A portál által megkérdezett szakértő szerint a BRFK eredményes munkával kiszorította Budapestről az orgazdák nagy részét, így nincs kinek dolgozniuk a tolvajoknak. Mostanában a megyeszékhelyek és vonzáskörzetük a veszélyeztetett helyek.

Pontosan 300 személyautót loptak el 2019 első felében országszerte, gépjárműből 410-et. Tavaly egész évben ez a két adat 771 és 1023 volt, azaz folytatódik a trend: 2014 óta évről évre egyre kevesebb az ilyen bűncselekmény.

Jelentős változásokat látni a bűnözők által preferált márkák listáin is. Miközben 2018 egészében az ellopott személyautók és gépjárművek sorát egyaránt a Volkswagen vezette, 2019 első felében mindkét helyen még a dobogóról is leszorult a német gyártó. Személyautókból Opelt loptak a legtöbbet idén, tavaly harmadik volt márka. A most második Suzuki nála is többet lépett előre, 2018-ban még csak ötödik volt, egyértelműnek tűnik a trend, egyre több Suzukit lopnak.

Érdekes, hogy szinte leálltak a Škodák lopásával, a tavalyi egész éves 61 darabhoz nézve az idei féléves 9 autó komoly csökkenésnek számít. Ha megötszöröződne az esztendő második felében, akkor sem érné el a múlt évi szintet.

A lopási toplista 2019 első felében

Márka Darabszám
1. Opel 38
2. Suzuki 36
3. Ford 36
4. Volkswagen 29
5. Renault 28
6. Toyota 16
7. BMW 14
8. Audi 10
9. Škoda 9
10. Mercedes 9
11. Lada 7
12. Fiat 7
13. Honda 6
14. Citroën 6
15. Mitsubishi 5
16. Daewoo 5
17. Peugeot 4
18. SEAT 4
19. Nissan 4
20. Lexus 4

A motorkerékpároknál a lista élén egy 2003-ben becsődölt gyártó, a Simson kétkerekűi állnak. Meglepően sokat lopnak Csepelből is.

Márka Darabszám
1. Simson 27
2. Yamaha 19
3. Honda 13
4. Csepel 10
5. Aprilia 10
6. Suzuki 7

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×