Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: police-hu

Több száz millió forintos átverést lepleztek le

Sikeres pályázat ígéretével 366 millió forintot csalt ki egy vállalkozótól négy férfi Székesfehérváron, a rendőrség csaknem 200 millió forintnyi értéket lefoglalt tőlük - tették közzé a police.hu oldalon pénteken.

Egy testvérpár 2016-ban felkeresett egy székesfehérvári vállalkozót azzal, hogy segítséget tud nyújtani egy üveggyár létesítésére irányuló pályázati támogatás elnyeréséhez. Harmadik társuk is velük tartott, ő minisztériumi osztályvezetőnek adta ki magát. A negyedik elkövető segítségével pedig elhitették a sértettel, hogy a pályázat sikeres volt, ezért különböző indokokkal többször pénzt csaltak ki tőle.

A támogatással kapcsolatos információk nem voltak igazak, semmilyen pályázatot nem nyújtottak be. A 42 éves L. Krisztián, a 45 éves L. Ferenc, a 48 éves O. Mátyás és a 43 éves K. Attila több mint 366 millió forint kárt okozott a sértettnek. A pénz egy részéből ingatlant vásároltak hozzátartozójuknak, a többit ötödik társuk, a 28 éves H. Csaba közbenjárásával készpénzben felvették és egymás között elosztották.

A gazdaságvédelmi nyomozók az NNI munkatársaival közösen szerdán hajtottak végre összehangolt akciót az elkövetőknél Székesfehérváron, Tatabányán és Tapolcán, öt helyszínen.

Mintegy 140 millió forintnyi készpénzt (forintot és eurót), arany ékszereket, drága festményeket, két luxusautót foglaltak le,

és zár alá vettek két nagy értékű székesfehérvári ingatlant.

A férfiak ellen különösen nagy kárt okozó csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt folytatnak eljárást - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×