Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Halállal végződött a közös pálinkázás

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette, egy másik férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt nyújtott be vádiratot, mert a közös pálinkázás során az egyik férfi súlyos koponyasérüléseket okozva ököllel többször megütötte az emiatt eszméletét vesztett sértettet, akihez ezután nem hívtak orvosi segítséget, a sértett az éjszakai órákban elhunyt.

Az elsőrendű vádlott és a későbbi áldozat tavaly április 1-jén egy Komárom-Esztergom megyei településen, az elsőrendű vádlott lakásán, a délelőtti óráktól együtt homokfúvót szerelt, közben összesen másfél liter pálinkát ittak meg együtt. Az esti órákban áthívták magukhoz a másodrendű vádlottat. A sértett és az elsőrendű vádlott veszekedtek egymással, ennek során elsőrendű vádlott lefogta a sértettet, majd birkóztak egymással.

Az elsőrendű vádlott a sértettet arra hívta fel, hogy őt üsse meg, amilyen erősen csak tudja. A sértett erre ököllel megütötte a jobb arcfelén az elsőrendű vádlottat, aki az arcát még oda is fordította az ütéshez. Ezután az elsőrendű vádlott lendületből, nagy erővel, ököllel, legalább 10 alkalommal megütötte a sértett arcát, illetve fejét. A sértett az ütésektől eldőlt, eszméletét vesztette.

A vádlottak együtt kihúzták a sértettet az udvarra, ott egy hordónál megmosdatták, de sértett nem tért magához. A vádlottak visszahúzták a szobába, ott egy kanapénak döntve ültették le, majd magára hagyva a szobából távoztak. Mintegy 10 perc elteltével tértek vissza, ott azt észlelték, hogy a sértettnek már nem vérzik az orra, és a levegőt is tisztábban veszi. Az elsőrendű vádlott a sértettet az ágyra fektette, és megnyugtatta a másodrendű vádlottat, hogy a sértettnek nem lesz baja, ezért a másodrendű vádlott az ingatlant úgy hagyta el, hogy orvosi segítséget nem hívott a sértetthez.

Az elsőrendű vádlott a sértettnek olyan súlyos koponyasérüléseket okozott a bántalmazással, hogy emiatt az éjszakai órákban meghalt, ezt az elkövető másnap hajnali 5 órakor észlelte.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék az elsőrendű vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat próbára bocsátásra ítélje, amennyiben az előkészítő ülésen a vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerik, úgy az elsőrendű vádlottal szemben a szabadságvesztés mértékét 4 évben, míg a másodrendű vádlottal szemben a próbára bocsátás tartamát 2 évben állapítsa meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×