Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A megújított húszezer és tízezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ez a leggyakrabban hamisított magyar bankjegy

Egymillió forgalomban lévő bankjegyre mindössze másfél hamisítvány jut.

2018 első félévében alig több, mint 300 hamis forintbankjegyet vizsgáltak a jegybank szakértői, ami nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten jónak számít - tudta meg a Pénzcentrum a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs osztályától. Az elmúlt években a statisztika egyértelműen csökkenő tendenciát mutat.

A csekély mennyiségben előforduló forinthamisítványok többsége (több mint 80 százaléka) a magasabb értékű címletek, főként a 10 000 és 20 000 forintos bankjegyek közül került ki, ám míg 2016-ban, a húszezresek voltak népszerűek, addig tavaly már inkább a tízezreseket sokszorozták illegálisan.

Az elmúlt években a hamisítási módszerek nem változtak, továbbra is az irodai sokszorosító eszközök (színes fénymásolók, printerek) használata jellemző.

Ha vásárlásaink során gyanús bankjegyet kapunk, ne próbáljuk meg továbbadni, mert azzal magunk is bűncselekményt követünk el. Helyette inkább keressük fel a legközelebbi hitelintézet fiókját vagy postafiókot, és kérjük a bankjegy valódiságának vizsgálatát. Ha a bankjegy a vizsgálat során valódinak bizonyul, úgy tulajdonosa megkapja az ellenértékét, a hamisnak bizonyuló bankjegyért azonban nem jár térítés.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×