Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Összehangolt korrupció: több mint 30 gyanúsított

Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 32 pénzügyőr, aki a gyanú szerint 2017 októberétől rendszeresen - alkalmanként változó összegű - pénzt fogadott el a Magyarország területéről Röszkénél kilépő külföldi állampolgároktól - közölte a főügyész.

Keresztes Imre a közleményben azt írta, a pénzügyőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság állományába tartoztak, a korrupciót összehangoltan követték el. A gyanúsítottak közül egy ember vezető beosztású - tette hozzá.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése után a KNYF kedden és szerdán a Terrorelhárítási Központ és több megyei rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével számos helyszínen házkutatást tartott, és jelentős összegű, korrupcióból származó készpénzt foglalt le - olvasható a közleményben.

Az ügyészség hivatalos személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. Indítványozták 26 őrizetbe vett gyanúsított előzetes letartóztatását, a Szegedi Járásbíróság ezt 13 gyanúsított esetében el is rendelte.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×