Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Végéhez közeledik Hagyó Miklós pere

Lassan a végéhez közeledik Hagyó Miklós pere. Az egykori szocialista főpolgármester-helyettest egyebek mellett hűtlen kezeléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

A BKV Zrt. vádban szereplő szerződéseinek anomáliáit ismertette perbeszédében az ügyész a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

Hagyó Mikós azért került bíróság elé, mert az ügyészség szerint a vezetésével működő 14 fős bűnszervezet 2008. augusztusáig több mint másfél milliárd forintos kárt okozott a BKV-nak. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője 2012 januárjában jelentette be a vádemelést.

"Hagyó Miklós közvetlen munkatársai jelentették a összekötő kapcsot a BKV egyes akkori vezetői irányában, akik végrehajtották azokat a kéréseket, amelyek révén jelentős vagyonvesztés következett be a BKV-nál. Ezalatt a 3 év alatt másfél milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrány keletkezett ezzel a szerződéses kapcsolatrendszerrel összefüggésben a BKV-nál. De nemcsak a hűtlen kezelés a vád tárgya, mivel Hagyó Miklós vonatkozásában hivatali visszaélés, illetőleg hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntette is a vádirat részét képezi. Kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ha mindezt bűnszervezetben követi el valaki, akkor kettőtől 16 év."

A Kecskeméti Törvényszéken zajló per tárgyalásán Homonnai János ügyész azokról a gyors kifizetés érdekében visszadátumozott kommunikációs és marketingszerződésekről, illetve több esetben plagizált tanulmányokról beszélt, amelyekre a vádhatóság szerint a BKV-nak nem volt szüksége.

Az ügyész a tervek szerint csütörtökön fejezi be perbeszédet és indítványokat is tesz. A védői perbeszédek november 26-án kezdődnek és előreláthatólag december 21-ig tartanak - közölte Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×