Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A BKV szerződéseit taglalták ma a Hagyó-perben

A BKV Zrt. vádban szereplő szerződéseinek anomáliáit ismertette perbeszédében az ügyész a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze perbeszédének negyedik napján a szükségtelen, valamint a látszatteljesítéssel kapcsolatos szerződéseket vette sorba. Azt mondta, a legtöbb esetben a Hagyó Miklós elsőrendű vádlotthoz fűződő viszony, valamint az MSZP-s kötődés határozta meg azt, hogy kivel kötött szerződést a közlekedési vállalat.

Az ügyész szerint az eljárás során bebizonyosodott, hogy a vádban szereplő, különböző kommunikációs és marketingszerződések alapján elkészített anyagokra a közlekedési vállalatnak nem volt szüksége.

Közölte, a szerződéseket több esetben visszadátumozták azért, hogy a teljesítés rövid ideje és a gyors kifizetés ne legyen feltűnő. Indoklása szerint több esetben plagizált anyagokat használtak fel "a tanulmányok" elkészítéséhez, amelyeket az ügyész a korábbi tárgyalásokon már becsatolt.

Homonnai János ügyész a tervek szerint csütörtökön fejezi be perbeszédét, amikor indítványokat is tesz.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a tárgyalási nap végén bejelentette, hogy a védői perbeszédek november 26-án kezdődnek és előreláthatólag december 21-ig tartanak.

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×